Ugrás a tartalomra

A bombatámadás áldozataira emlékeztek

Létrehozva
A II. világháború legsúlyosabb Miskolcot ért bombatámadásáról és a bombázásban elhunyt áldozatokról emlékeztek meg szerda reggel a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyház melletti kopjafánál.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A várost érő, 1944. június 2-i az egyik legsúlyosabb bombatámadás volt a második világháborúban azok sorában, amelyek a magyar vasúti csomópontok ellen irányultak. A „Frantic Joe” hadművelet keretében amerikai nehézbombázók támadtak Miskolcra: 420 ember megsebesült, 206-an meghaltak.

Az áldozatokra emlékezve beszédet mondott Szemerszki Mihály, a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyház parókusa.
 
Az önkormányzat nevébenn Badány Lajos alpolgármester, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportja képviseletében Feledy Péter, a Velünk a Város frakciószövetség nevében pedig Borkuti László és Fodor Zoltán önkormányzati képviselők helyezték el koszorúikat a kopjafánál.
 

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.