Ugrás a tartalomra

„A magyar nemzetet nem sikerült megtörni”

Létrehozva
A nemzeti összetartozás napja kapcsán rendezett városi megemlékezések a Gyula utcai Trianon emlékműnél folytatódtak pénteken délután.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Itt Badány Lajos mondott ünnepi beszédet. Az alpolgármester „a magyar nemzet máig tartó legnagyobb tragédiájának” nevezte az 1920-ban hozott békediktátumot, melynek öröksége a mai napig „súlyos teherként nehezedik a Kárpát-medence egykor szebb időket megélt népeinek életére”. Meglátása szerint a diktátum célja a pusztítás volt, a Kárpát-medencei népek egymásnak ugrasztása.

Kép

– Az összetartozást, a lelki sorsközösséget akarták szétverni, viszályt szítani. Nekünk azonban határozottan fel kell emelnünk a hangunkat az elszakított országrészekben élő magyarság jogaiért.

– Trianonban megásták hazánk sírját. Megfosztották erőforrásaitól, szétszakították szerves gazdasági egységét, a megszálló hadak a maradék országot kifosztották, és az elszakított területeken ragadt honfitársainkat elnyomták. De a nemzetet nem sikerült megtörni.

Kép

A beszédet követően a megemlékezés virágait helyezték el a Gyula utcában.

Kép
Fotó: Parai Roland

A június 4-ei programok sora aztán a felsőhámori Trianon emlékműnél zárult.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.