Ugrás a tartalomra

Marad a nyár

Létrehozva
Kellemesen meleg, nyári idő lesz kedden is, az előttünk álló éjszaka viszont futó záporok is kialakulhatnak. 
Kép
Nyári idill az Erzsébet téren. Fotó: Juhász Ákos

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében azt írja, a kontinensünk középső területein elsősorban anticiklonális hatások alakítják az időjárást. Lokális összeáramlási zónák mentén azonban erősen felhős részek is előfordulnak, itt záporok, néhol zivatarok alakulnak ki. Ciklonok a Brit-szigetek térségében, illetve a Kelet-európai-síkság környezetében örvénylenek, itt kissé változékonyabb, csapadékosabb az idő.
    
A Kárpát-medence időjárását is főként a már említett helyi hatások alakítják, helyenként, nagyobb eséllyel a Dunántúlon lehetnek záporok, zivatarok a gomolyfelhőkből. Hétfőn a túlnyomóan napos idő mellett elsősorban a Dunántúlon (annak is az északi részén), a főváros tágabb térségében, illetve az Északi-középhegységben lehet nagyobb eséllyel zápor. Zivatar főleg a Dunántúli-középhegység környezetében alakulhat ki. Éjszakára a gomolyfelhők nagy része összeesik, kiderül az ég, de észak felől vastagabb felhősávok érkeznek, amiből néhol futó zápor is lehet.
    
Kedden is inkább a Dunántúlon valószínű helyenként záporeső. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon lesz élénk. Zivatarok mentén átmeneti szélerősödés, sőt viharos széllökések is előfordulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17 fok között várható. Nagyvárosainkban, illetve a Balaton mentén lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27 és 31 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.