Ugrás a tartalomra

Óvodát támogat a MIVÍZ Kft

Létrehozva
A MIVÍZ Kft. célkitűzései között fontos szerepet tölt be a folyamatos társadalmi szerepvállalás. Ezen cél megvalósítása érdekében vette fel a társaság a Miskolci Avastetői Óvodával a kapcsolatot, akiket a jövőben hosszútávon segíteni szeretne - írja közleményében szolgáltató.

Az óvoda 7 csoportjába jelenleg 138 gyermek jár, és egy 26 főből álló munkatársi közösség segít a mindennapokban.

Az együttműködés első lépéseként három nyomtatót adományozott a MIVÍZ Kft. a Miskolci Avastetői Óvodának. A felajánlott eszközöket a cég munkatársai személyesen adták át, segítve az óvoda dolgozóinak a mindennapi munkáját.

Kép
Barna Adrienn (jobbra) a MIVÍZ Kft. Marketing és Kommunikációs munkatársa, Deli Emese Miskolci Avastetői Óvoda vezetője.

Az óvoda vezetője, Deli Emese megköszönte a felajánlást és elmondta: a nyomtatókra már nagy szükségük volt elsősorban a gyerekek foglalkoztatásához szükséges színezők és különböző készségfejlesztők sokszorosítása miatt.

Kép

A MIVÍZ Kft. karbantartási munkatársai az óvoda kerítésének lefestésében is segédkeztek az elmúlt napokban.

Gőz Péter a MIVÍZ Kft. Operatív Igazgatója elmondta, hogy a baba konyhabútoroknak a lefestése is napirenden van, amelyben szintén örömmel segítenek majd a MIVÍZ-es kollégák.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.