Ugrás a tartalomra

Megint fogadhattak sétáltatókat

Létrehozva
Hét hónap bezártság után újra várták a kutyasétáltatókat a Miskolci Állategészségügyi Telepen. Ez már a száznegyvenedik nyílt nap volt.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Jelenleg ötvenkét kutya és nyolc macska van a Miskolci Állategészségügyi Telepen. Szopkó Tibor alpolgármester elmondta, Külön köszönet illeti az itt dolgozókat, akik különböző szervezeteken keresztül segítenek, valamint azokat, akik nem vásárolják a kutyát, hanem ilyen menhelyekről viszik el. – Úgy gondolom, az a szlogen, hogy Ne vásárolj, fogadj örökbe!, egy fontos mondat az állategészségügyi telepen lévő kutyák szempontjából. Nagyon jó, hogy újra tudott indulni a nyílt nap rendszere. Mi hiszünk abban, hogy a kéthetente megtartott nyílt napokkal könnyebben gazdához tudja juttatni az állatokat a szervezet és minél kevesebb időt fognak itt tölteni a gazdátlan állatok – mondta el a politikus, aki nagy kutyabolondnak nevezte magát. – Nehéz lélekkel jövök ki a telepre, mert a legtöbb kutyát hazavinném szívem szerint, de nem tehetem meg. 

A látogatói szeretettől, figyelemtől az állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra legnagyobb ajándék a simogatás és a séta, így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Szegedy Eszter, a telep vezetője elmondta, legtöbb állatunk jelöletlenül kerül be, tehát valószínűleg oltatlanok, bolhásak, tele vannak kullanccsal és férgesek is. – Ezeknek az orvoslásával kezdjük meg az ellátásukat. Alapvetően tudunk biztosítani száraztápot az állatoknak, de mindig jól jön hús, rizs és tészta. Kötszerekre, fertőtlenítő szerekre mindig szükség van, a rongy állandó fogyóeszköz, de szívesen fogadunk edényeket és játékokat is – mondta a vezető, majd hozzátette, sokféle látogató jön hozzájuk. – Érkeznek állatvédő szervezetektől, örökbe fogadók vagy csak családi programra hozzák ki szülők a gyerekeiket. Nyílt napjaink kéthetente szombatonként vannak délelőtt 10-től délután 2-ig. 

Kép

Ha valaki úgy érzi, hosszú távon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett kis védencével, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napon örökbefogadásra is van lehetőség. Aranyosi Zsuzsa most nemcsak sétáltatni jött férjével. – Három kutyánk volt otthon, nemrég pusztult el a mama kutya, mert már öreg volt, tizennégy éves, és maradtak a kölykök, akik háromévesek, egy fiú és egy lány. Szeretnénk még egy fajtársukat elvinni hozzájuk – mondta a visszajáró látogató, aki sajnálja a gazdátlan ebeket. – Én nagyon hálás vagyok azért, ami itt történik, hogy ezek az állatok kapnak egy lehetőséget. 

A gazdira váró állatokat megtekinthetik honlapjukon, és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán is, de a Miskolci Naplóban is bemutatunk egyet-egyet.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.