Ugrás a tartalomra

A kamera kihelyezése után szinte azonnal szemetelőt fogtak a rendészek

Létrehozva
A rendészet munkatársainak Erdei Sándor önkormányzati képviselő köszönte meg az eredményes munkát.

Kép
Fotó: Beregi László

Illegális szemetelőt értek tetten a múlt héten a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai. A rendészeket hétfő délelőtt köszöntötte Erdei Sándor, a terület önkormányzati képviselője.

A múlt héten történteket Vincze Csaba rendészeti igazgató ismertette szerkesztőségünkkel. „A kérdéses napon a kollégáim a térfelügyeleti szolgálat kameráinak figyelése közben észlelték, hogy a Wass Albert utca környékén megáll egy személygépkocsi, és az abból kiszálló személy szemeteszsákokat helyez ki a bozótos területen. Ezt követően a kollégák soron kívül lekérték a Belügyminisztérium nyilvántartójából a gépjármű üzembentartójának adatait, majd a járőrt azonnal útnak indították a kérdéses lakcímre. Amikor az elkövető hazaért, már a járőrök itt várták a lakás előtt – mondta.

Az intézkedést követően visszakísérték a helyszínre a személyt, aki természetesen bírságot is kapott – tette hozzá Vincze Csaba.

A kérdéses területen egyébként korábban is probléma volt az illegális szemétlerakás, éppen ezért kezdeményezte a terület önkormányzati képviselője a térfigyelőkamera felszerelését.  Ez éppen a közelmúltban történt meg.

- A területet folyamatosan takaríttattam, a városgazda szakemberei újra és újra összeszedték a szétdobált hulladékot, de a szemét mindig újratermelődött. Később konténerek is kikerültek, aminek az lett az eredménye, hogy még több illegális hulladék került bele, többek között gumiabroncsok is, melyek még ezekben a tárolókban sem helyezhetők el. Miután a munka sziszifuszinak bizonyult, kérelmeztem a kamera kihelyezését. Ez az elmúlt héten történt meg, és mindössze néhány nap kellett a tettenéréshez – mondta Erdei Sándor, aki hozzátette: fontosnak tartotta az eredményes rendészek jutalmazását, hiszen tevékenységükkel sokat tettek a hulladéklerakók felszámolásáért.

Egy-egy ilyen eset ugyanis mindig nagy visszatartó erőt jelent. Erre bizonyíték az a tény is, hogy a kérdéses kamera felszerelését és a szemetelő lefülelését követően a területen egyelőre szinte teljesen megszűnt az illegális hulladéklerakás. Vincze Csaba kiemelte, a képviselői elismerés mindig ösztönzi a rendészet a precíz, lelkiismeretes munkavégzésre, aminek köszönhetően a szervezet tovább is eredményesen járulhat hozzá Miskolc közrendjének fenntartásához.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.