Ugrás a tartalomra

Útburkolati jelek felújító-festése kezdődött a városban

Létrehozva

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. elkezdte a város forgalmasabb útjain, gyalogátkelő helyein és a kerékpáros nyomvonalakon a lekopott burkolati jelek festési munkáit. Többféle technológiával (hideg plasztik, oldószeres festék) végzik el a munkát, alvállalkozó bevonásával, illetve saját hatáskörben.

Az elmúlt hetekben és napokban a Társaság Útellenőri Szolgálatának előzetes felmérése alapján a festési munkák előkészítése folyt, mely alapján meghatározták az első ütemben felújító festésre kerülő útszakaszokat.

A munkák első körben a Baross Gábor, Repülőtéri út, Zsigmondy Vilmos, Besenyői, és Fonoda utcákat érintik, valamint a Fonoda és József Attila utca körforgalmát, és Görömböly városrész területét.

A festési munkák idején a városban több helyen kell számítani félpályás korlátozásra. A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda igyekszik a feladatot a hétvégén, kisebb forgalom mellett, illetve az éjszakai órákban elvégezni.

A forgalmasabb útszakaszokon torlódás alakulhat ki, ezért kérik az arra közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.
 

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.