Ugrás a tartalomra

Nemzetközi építészeti díj a Miskolci Egyetem új innovációs központjának

Létrehozva
Építészeti díjat nyert el a Miskolci Egyetem kampuszán álló, 1960-as években épült műhelycsarnok tereinek újrafogalmazása.
Kép

Az újonnan létesült Korszerű anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központnak (FIEK) otthont adó épületben új kutatóhelyeket alakítottak ki, valamint egy innovációs és Start-up Központ kapott benne helyet. Fiatalos, inspiráló, a kreatív energiákat erősítő, ugyanakkor reprezentációra is alkalmas terek születtek. A 2019-ben befejeződött átalakítás terveit a budapesti MG Építész Kft. jegyzi – olvasható az egyetem honlapján.

A FIEK tereit az 1962-ben épült Labor-műhelycsarnok épületében alakították ki, hogy összekapcsolják az ipar szereplőivel az egyetem kutatási hálózatát. Cél továbbá a fejlett technológiákat alkalmazó nagyvállalatok kutatási, fejlesztési és innovációs igényeinek feltérképezése és piaci alapon való kiszolgálása. Az 5,8 milliárdos fejlesztés eredményeképpen az együttműködés résztvevői megosztják egymással kutatói infrastruktúrájukat, az egyetem kutatási feladatokat végez, és a laborfejlesztéseknek köszönhetően új kutatóhelyek is létrejöttek, aminek az egész északmagyarországi régió kutatás-fejlesztési és innovációs képessége szempontjából van jelentősége.

Kép

A labor-műhelycsarnok hat egyforma, szerkezetileg egymástól független hajóból és egy keskenyebb fejépületből áll, valaha a műszaki képzési területhez tartozó oktatási célokat szolgált, azonban a benne működő funkciók azóta megváltoztak. A rekonstrukció során a meglévő helyiségeket részben felújították, részben átalakították, valamint új tereket is kialakítottak.

A terek újrafogalmazása a Délkelet-Európa legjobb kreatív projektjeit felvonultató Big See Award Építészet kategóriájának díját nyerte el, és 2021 októberében várhatóan esélyes lesz a fődíjra is.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.