Ugrás a tartalomra

Középpontban a csapadékvíz-elvezetés

Létrehozva
Hétfőn Deák-Bárdos Mihály körzetében tett látogatást Veres Pál. 
Preview Image
Deák-Bárdos Mihály körzetében tett látogatást Veres Pál - Mocsári László képgalériája

A csapadékvíz-elvezetés az egyik legnagyobb orvosolandó probléma Miskolc 14-es választókerületében – ez derült ki azon a bejáráson, amit hétfőn tartott több helyszínen Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő Veres Pállal, Miskolc polgármesterével.

A program a Lyukóvölgyben kezdődött, érintette a Vasgyár egyes részeit és a Győri kaput, azon belül az Andor utcát is. A képviselő a minap.hu-nak úgy fogalmazott, többnyire olyan problémákat mutatott be a város első emberének, melyeket saját hatáskörben, a város segítsége nélkül nem tudna megoldani. 

- A mindhárom városrészben folyamatos probléma a csapadékvíz-elvezetés. Lyukóban, a Gulyakút környékét tekintettük meg, januárban kezdődött el a munka, hogy a hegyekből leömlő vizet a közeli patakmederbe tereljük. Az Andor utcán a Jura lakóparknál szintén egy új vízelvezetőt alakítottunk ki, hiszen itt ez folyamatos probléma volt, és a vasgyárban, a Lónyay Menyhért utcán is a víz okoz gondot. Utóbbi helyszínen ráadásul évtizedek óta probléma ez, a gépkocsi, busz- és teherforgalom miatt esős időszakban áznak a házak falai – hangsúlyozta Deák-Bárdos Mihály.

Kép
Fotó: Mocsári László

A vasgyárban és Lyukóvölgyben további gond az illegális hulladéklerakás helyzete, erre hosszútávon a térfigyelő-kamerarendszer bővítése, valamint a rendészet és a Városgazda fokozott jelenléte lehet a megoldás. A Győri kapuban pedig – tette hozzá a képviselő – a parkolóhelyek hiánya és az utak, járdák állapota okoz problémát. 

Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, fontos számára, hogy az önkormányzat ne csupán megismerje, hanem megoldást is találjon a bejárásokon feltárt hiányosságokra. 

- Annak nagyon örülök, hogy az elmúlt időszakban összefogás alakult ki Lyukóvölgy megsegítésére, ahol fejlesztések is megvalósulnak, hiszen a térség orvosi rendelővel és óvodával gazdagodhat rövidesen, de munkálatok zajlottak a mentorházban is. Egyértelmű, hogy Vasgyárban a Kerpely Antal utcai régi, ma már romos rendelőintézetnek is új tartalmat, esetleg új tulajdonost kell találni, hiszen a mostani állapotok nem tarthatóak – mondta Veres Pál. A Győri kapuval kapcsolatban elmondta még: az Andor utcán az elmúlt időszakban több közlekedésbiztonságot célzó intézkedést is elvégeztek.

A városvezető kiemelte, mivel a felgyülemlő esővíz sok helyen keseríti meg a lakók életét, az önkormányzat átfogó csapadékvíz-elvezetési programban gondolkodik. „Bízom benne, hogy a körzetekben jelentkező igényeket, a kisebb-nagyobb javításokat akár saját forrásból, akár hazai és európai uniós pénzek segítségével a következő időszakban el tudjuk végezni” – zárta Veres Pál. 

Ez is érdekelhet

Egy élet a főutcán
MiskolcGasztro
A miskolci belváros üzletei mögött nemcsak szolgáltatások, hanem hosszú évek alatt felépített életutak is állnak. A Helyi Hősök sorozat következő szereplője Deutsch Miklós, aki több mint harminc éve vezeti a Calypso éttermet a főutcán.
Képgaléria
Fiatalok jelentkezését várják az Ars Sacra Fesztivál szavalóversenyére
MiskolcKultúraEgyház
A „Kedvesség az új bátorság” címmel rendezi meg idei versmondó versenyét, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan a miskolci Versbarátok Köre, melynek elődöntője április 25-én lesz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel: Lillafüredről, a Szeleta-barlangról és a Miskolci Állatkertről.
A vetett mag termése nem vész el
MiskolcEgyház
Gerlai Pálnak, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperesének ünnepi gondolatai.