Ugrás a tartalomra

Miskolc csodái is megjelennek a turisztikai ügynökség kampányfilmjében

Létrehozva
A térség turisztikai különlegességeit felvonultató videóban a Palotaszálló és a Hámori-tó, a lillafüredi vízesés, a Tündérkert sőt a lillafüredi kisvasút is feltűnik. 
Kép
Pillanatkép a kampányfilmből.

Nagyszabású belföldi forgalomélénkítő kampányt indított június közepén a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az akció különlegessége, hogy tizenkét különböző kampányfilm, valamint ennél is több különböző közterületi plakát, online hirdetés és újsághirdetés fut az ország különböző pontjain, célzottan az ott élőknek szóló üzenetekkel - írja honlapján az MTÜ.

- A tervezés alapja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisa volt, amely 2020 óta gyűjti a statisztikai adatokat többek között azzal kapcsolatban is, hogy a különböző városokban és megyékben élők számára mely hazai úti célok a legvonzóbbak. A rendelkezésre álló adatoknak köszönhetően az érdeklődési körükhöz leginkább illeszkedő kampánytartalom juttatható el a különböző felületeken - írják. 

A már futó kampány szlogenje: "Életre kelt a táj!" Az MTÜ szerint mindez arra utal, hogy az ország újraindulásával eljött az idő, hogy felfedezzük Magyarországon ismét. Az imázsfilm aláfestő zenéje a Margaret Island Házszám című dala, amely alig több mint egy évvel ezelőtt szintén a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésével készült el a Road Movie című sorozat részeként.

A tizenkét különböző kampányfilm, tizenkét különböző turisztikai régió szépségeit mutatja be. Miskolc és környéke a "Életre kelt a táj! - Fedezd fel a Mátra-Bükk térség csodáit!" címet viselő videóban található. A térség turisztikai különlegességeit felvonultató filmben a Palotaszálló és a Hámori-tó, a lillafüredi vízesés, a Tündérkert sőt a lillafüredi kisvasút is megjelenik egy-egy kép erejéig:


A 12 kisfilm mellett készült még egy kisfilm, ez az országos kampány része, amiben a Bükk mellett szintén feltűnik a vár szomszédságában található Tündérkert.

Az MTÜ gondozásában működő Csodás Magyarország oldal egyébként több turisztikai témájú sorozatot is készít, ezeket youtube-csatornáján is publikálja. Ezek egyike, a Magyarország Csodái című, ahol Lillafüredről tavaly külön is készítettek egy rövid, kedvcsináló filmet:


 

Ez is érdekelhet

Egy élet a főutcán
MiskolcGasztro
A miskolci belváros üzletei mögött nemcsak szolgáltatások, hanem hosszú évek alatt felépített életutak is állnak. A Helyi Hősök sorozat következő szereplője Deutsch Miklós, aki több mint harminc éve vezeti a Calypso éttermet a főutcán.
Képgaléria
Fiatalok jelentkezését várják az Ars Sacra Fesztivál szavalóversenyére
MiskolcKultúraEgyház
A „Kedvesség az új bátorság” címmel rendezi meg idei versmondó versenyét, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan a miskolci Versbarátok Köre, melynek elődöntője április 25-én lesz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel: Lillafüredről, a Szeleta-barlangról és a Miskolci Állatkertről.
A vetett mag termése nem vész el
MiskolcEgyház
Gerlai Pálnak, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperesének ünnepi gondolatai.