Ugrás a tartalomra

Már javítják a meghibásodott diósgyőri szökőkutat

Létrehozva
Elromlott a diósgyőri II. János Pál pápa téren található szökőkút vezérlőegysége, a szakemberek megkezdték a javítást.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Durda Péter, a Városüzemeltetési és Műszaki Osztály vezetője érdeklődésünkre elmondta, hétfőn jelezték a problémát a kivitelezőnek, kedden el is kezdték a munkát a szakemberek.

– A szökőkút vezérlőegysége hibásodott meg, új alkatrészt kell beszerezni, garanciális javítással azonban hamarosan orvosolja a problémát a kivitelező – tette hozzá az osztályvezető.

Kép

Sokak kedvencévé vált a látványos, burkolatba süllyesztett, nagyobb méretű szökőkút. Emlékezhetünk, a tér felújítása decemberben fejeződött be.

Diósgyőr szívében sokáig elhanyagolt terület volt az úgynevezett „Kis szilvamag”, amelyet azonban bő egy év alatt teljesen átépítettek. Miskolc ugyanis csaknem 300 millió forintot nyert el a „Diósgyőri városközpont integrált rehabilitációja” elnevezésű TOP-projekt keretében. A II. János Pál pápa tér lépcsőzetes süllyesztést kapott a Szinva-patak medre felé, így a zöldterület közvetlen kapcsolatba került a vízfelülettel. A téren új sétányok kaptak helyet, melyeket kandeláberek, utcabútorok, évelő virágágyások és egyedi fák színesítenek.

Kép
Fotó: Mocsári László

Az átépítés és a Szinva-patak mederrendezése mellett a közúti híd járdáját is szélesítették, a híd szerkezetébe pedig beépítették a korábban a meder felett futó közművezetéket.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.