Nagyon komoly problémákkal küzd a rendőrség, ami részben a létszámhiánynak, az utánpótláshiánynak, valamint az oktatás színvonalának tudható be – erről Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő (Velünk a Város), a rendészeti bizottság elnöke beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
A politikus úgy fogalmazott, örvendetes, hír, hogy csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Miskolcon (ez a Miskolci Rendőrkapitányság előző évi beszámolójából derült ki, melyet Bogyay Ferenc kapitányságvezető ismertetett a szerdai közgyűlésen – a szerző), ő azonban akkor lesz elégedett, ha a miskolciak szubjektív biztonságérzete tovább nő, és félelem nélkül mehetnek majd ki az utcára.
A bizottság elnöke kiemelte, a miskolci önkormányzat mindent megtesz azért, hogy támogassa a miskolci rendőrök munkáját: tavaly például megemelte a rendőrök számára biztosított járőrpótlékot, idén pedig és egy új terepjáróval támogatta a szervezet munkáját.
Szilágyi Szabolcs szerint azonban elsősorban a rendőri pályát kellene vonzóvá tenni ahhoz, hogy érdemi javulás következzen be. „Látni kell, hogy amíg nem tud normálisan működni a rendőrség, addig a közbiztonság sem tud érdemlegesen tovább javulni, hiszen alapvetően a közbiztonság fenntartása elsődlegesen, de nem kizárólagosan a rendőrség feladata” – szögezte le a politikus, aki köszönetet mondott a helyi rendőröknek azért, hogy mindezek ellenére is mindent megtesznek a miskolciak biztonságáért.
Szilágyi Szabolcs: komoly problémákkal küzd a rendőrség
Létrehozva
A Velünk a Város képviselője örül, hogy javult a közbiztonság helyzete Miskolcon, de fontosnak tartja a rendőri pálya vonzóvá tételét, nélküle ugyanis már rövidtávon is bajba kerülhet szervezet.
Ez is érdekelhet
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.