Ugrás a tartalomra

Egy település sem marad címer nélkül

Létrehozva
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16 járásának 358 települése közül – jelenleg – 17 nem rendelkezik érvényes címerrel. E szimbólumoknak fontos szerepük van a település identitásának kialakításában és elmélyítésében, ezért a megyei önkormányzat – szem előtt tartva hagyományaink ápolását – vállalja, hogy segít a megye e településeinek címerük elkészítésében.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye mind a 358 települése egyenként is jelentős hagyománnyal, történelmi és történeti értékekkel, valamint természeti adottságokkal rendelkezik. Ezek – a múltból ránk maradt kincsek – együttesen alkotják egy-egy település múltját, amelyek jelképeken, szimbólumokon keresztül – művészi alkotásként – a település címerében is megjelennek. E címernek továbbá fontos szerepe van az önmeghatározásban, az identitás kialakításában, elmélyítésében, a településhez tartozás érzésének kialakításában.

Fontosnak tartjuk hagyományaink ápolását, múltunk feltárását, és értékeink megőrzését, ezért vállalja, hogy azon megyében lévő településeknek, akik nem rendelkeznek heraldikai, történelmi és esztétikai szempontból érvényes címerrel, átvállalja tervezési és elkészítési költségeinek egy részét - fogalmaz a témában kiadott közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat.
A megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka és a 17 település polgármestere mindezt aláírásukkal is megpecsételték egy megállapodás keretein belül. Így a jövőben elkészülhet Alsógagy, Balajt, Beret, Csenyéte, Egerlövő, Fáj, Felsőgagy, Garadna, Hernádpetri, Kiskinizs, Litka, Mogyoróska, Monaj, Pamlény, Perecse, Rakaca, és Szászfa települések heraldikai, történelmi és esztétikai szempontból érvényes címere.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.