Ugrás a tartalomra

Tizenkétezer virágot kapott ajándékba Miskolc

Létrehozva
A palánták miskolci intézményeket és városi közterületeket színesítenek majd.

Kép
Fotó: Beregi László

Virágokat adományozott a városnak az egyik Miskolc mellett működő kertészet. Az ajándéknak köszönhetően azok a miskolci intézmények – szociális otthonok, óvodák vagy éppen bölcsődék – is színesíteni tudják környezetüket, amelyeknek idén nem volt lehetőségük a virágosításra.

Kép
Bénó Gábor. Fotó: Beregi László

Bénó Gábor, az arnóti Bénó Kertészet tulajdonosa a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, cégük életében már hagyomány, hogy felajánlást tesznek a megyeszékhely számára. Kiemelte, idén tízezer darab egynyári növényt és kétezer tő muskátlit adományoztak Miskolcnak.

Kép

A növényeket a Miskolci Városgazda osztja majd szét az intézmények között, de a közterületeken is ültetnek majd az adományból.

Ez is érdekelhet

Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.
SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.