Ugrás a tartalomra

Új szabályok szerint üzemelnek a teraszok

Létrehozva
A július elején életbe lépő önkormányzati rendelet nyomán pontosabb szabályozás segíti a belvárosi vendéglátó teraszok rendezett és biztonságos működtetését, de egyéb módosításokat is tartalmaz. Mutatjuk, mi változott.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A szabályozásnak nagyjából egy évre nyúlnak vissza az előzményei: Szopkó Tibor alpolgármesternek, a körzet képviselőjének kezdeményezésére egyeztetés-sorozatot tartott az önkormányzat az érintett vendéglátósokkal, hogy az ő véleményüket kikérve alkossanak rendeletet.

Főbb pontok
 
Az új rendelet meghatározza a teraszok létesítésének pontos feltételeit, a környezet tisztántartásának és a szeszesitalok kiszolgálásának előírásait.

A belvárosi teraszok akkor kapnak közterület-használati engedélyt, ha a rendelkeznek érvényes működési engedéllyel, és az üzemeltetők a településképi bejelentési kötelezettségének eleget tettek.

A rendelet azt is meghatározza, hogy a teraszok nem veszélyeztethetik a közúti és gyalogos közlekedés biztonságát. Emellett a közterületeken a szabadon hagyott gyalogossávnak legalább 1,5 méter szélességűnek kell lennie: ezt tehát nem állhatják el asztalok, székek, vagy szórakozó társaságok. A teraszokat csak dísznövényzettel, virágládákkal vagy részleges lezárású kerítéselemekkel lehet körbehatárolni.

 Az új rendelet szerint a vendéglátóhely feladata, hogy a teraszokon jól látható felhívást tegyen közzé arról, hogy a teraszon kívül eső közterületeken tilos az alkoholfogyasztás. A vendéglátósok javasolták, hogy a tilalmat feltüntető tábla egységes legyen: ezt az önkormányzat elkészítette, és térítésmenetesen az üzemeltetők rendelkezésre bocsátja.

A vendéglátóhelyeknek júliustól arra is figyelniük kell, hogy a náluk vásárolt szeszesitalt ne vigyék ki a közterületekre a szórakozók. Emellett a terasz kialakításához megkapott közterület tisztántartásáért is a vendéglátósok felelnek.

A rendelet a közterület-használatra havi részletfizetési lehetőséget enged.

A város egyes részein újra lehetőséget nyit a „mozgóboltok” működtetése, azaz legálissá teszi büfékocsikból, lakókocsiból történő árusítást is, ami eddig tiltottnak számított.

A város frekventált területein (a Közterület-használati rendelet I. és II. övezetében) továbbra is tilos a mozgóárusítás, viszont az ezeken kívül eső közterületeken 8.00 óra és 22.00 óra között árulhatnak a vállalkozók büfékocsikból, lakókocsikból.

A rendelet nyomán könnyebbé válik az őstermelők helyzete is: több helyen árulhatnak.

A rendelet szerint az őstermelők árulhatnak közterületeken az üzletek előtti 5 méteres körzetben is, ha az érintett üzletek üzemeltetői írásban hozzájárulnak ehhez.

Ez is érdekelhet

Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.
SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.