Ugrás a tartalomra

Antitest-vizsgálatok – Miskolcon is ingyenessé tennék

Létrehozva
A budapesti példát követve, vidéken elsőként Miskolcon tegyék ingyenessé a koronavírusantitest-vizsgálatokat azoknál a 60 éven felüli nyugdíjasoknál, akiket Sinopharmmal oltottak be – ezt kéri a dk-s Hegedűs Andrea a borsodi megyeszékhely polgármesterétől.

Csütörtökön reggel a Testvérvárosok útján található orvosi rendelő előtt tartott sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció (DK) Jobbik által is támogatott országgyűlési képviselőjelöltje. Hegedűs Andrea szerint a miskolci városvezetésnek is fel kell készülnie arra, hogy megvédje polgárait, mivel Európa-szerte újra nő a fertőzöttek száma, és félő, hogy a negyedik hullám minket sem fog elkerülni.

Ráadásul – folytatta – a magyar kormány a világon egyedüliként kínai vakcinával is oltatta a hatvan év felettieket, holott kutatások szerint ez nem ad védettséget számukra a COVID-19-cel szemben: nemrég kiderült, hogy a beoltottak legalább 30 százalékánál semmilyen védettség nem alakult ki, a kormány azonban nem hajlandó ingyenes vizsgálattal kideríteni, kik azok, akik emiatt életveszélyben vannak.

– Ezért azt javaslom Veres Pál polgármesternek, hogy kövessük a budapesti példát: Miskolcon is tegyük lehetővé az ingyenes ellenanyag-vizsgálatot minél több Sinofarmmal beoltottnál – mondta.

Kép
Hegedűs Andrea: védjük meg a miskolciakat! | Fotó: Beregi László

Magyarországon több mint 2 millió 60 év feletti embert oltottak be, közülük 568 ezren kaptak az említett kínai vakcinából az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb adatai szerint. Miskolcon minimális lehet a számuk – legalábbis a háziorvosok erről tájékoztatták a politikust –, de Hegedűs Andrea szerint a városnak ki kell tudnia gazdálkodni a tesztek költségeit, mert „egy elszegényedő nyugdíjasrétegről van szó”, akiket támogatniuk kell.

Az elbaltázott járványkezelés mellett ugyanis – vélekedett a dk-s jelölt – a kormány felelőtlen is, mert mára egész Európában nálunk a legmagasabb, 5,3 százalékos az infláció, ami a nyugdíjak vásárlóértékére is kihatással lesz.

– A magas infláció legjobban az idősebbeket sújtja, mert közöttük sokan 100 ezer forint alatti nyugdíjból kénytelenek tengődni. Ők nem tudják kigazdálkodni az ellenanyag-vizsgálat tesztköltségét – mutatott rá, hozzátéve: arra kéri a polgármestert újra, tegyen meg mindent azért, hogy az idősek mielőbb segítséget kapjanak. – Mert ők csak a városukra számíthatnak, a Fidesz-kormányra soha.

Ez is érdekelhet

Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.
Buszmegálló-visszahelyezés Miskolcon
Miskolc
A megállóhely-visszahelyezés a 32-es és 45-ös autóbuszok vonalát érinti.