Ugrás a tartalomra

Egy hónappal tovább segít az „Esélyautó”

Létrehozva
A program sikeres volt, ezért kérték a meghosszabbítását.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az Esélyautó Magyarország Kft. azzal a céllal alakult meg, hogy az öt legnagyobb, fogyatékos embereket tömörítő érdekvédelmi szervezettel közösen támogatást nyújtson a mozgás-, hallás- és látássérült emberek, valamint autista és értelmi fogyatékos személyek – hétköznapjaiban. Miskolc is csatlakozott az országos szintű kezdeményezéshez: májustól egy Seat gépjármű segítette a rászorulók ellátását.

- Nagy könnyebbséget jelentett az esélyautó használata, hiszen több olyan célcsoportunk van, akik idős koruk miatt, illetve különböző egészségügyi problémák okán csak segítséggel tudnak közlekedni – számolt be az elmúlt két hónap munkájáról Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója.

- Őket tudjuk hatékonyabban támogatni a használatra kapott gépjármű segítségével: eljutni a szükséges orvosi vizsgálatokra, hivatalos ügyeiket intézni.

Az esélyautó szolgáltatást az első hónapban összesen 156 alkalommal vették igénybe különböző miskolci otthonok, esélyszolgálatok, családsegítő szervezetek. Gúr Péter Attila elmondta, a pályázat szerinti második hónapaban tovább nőtt az autó kihasználtsága.

- Élve az együttműködési megállapodásban foglalt lehetőséggel, kérelmeztük az autó használatának meghosszabbítását. Így az eredeti határidőnél egy szűk hónappal tovább, 07.31-ig lesz lehetőségünk a szolgáltatás biztosítására. 
 

Ez is érdekelhet

Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.
Buszmegálló-visszahelyezés Miskolcon
Miskolc
A megállóhely-visszahelyezés a 32-es és 45-ös autóbuszok vonalát érinti.