Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: diósgyőri látkép az evangélikus templommal

Létrehozva
A múlt századi képeslap eredetijét a diósgyőri várromból készítették.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A felvétel középpontjában az a diósgyőri evangélikus templom áll, mely néhány hete már szerepelt a rovatunkban. Az eklektikus épület alapkövét 1898-ban tették le, és 1902-ben adták át, tervezője Szvetlik Mátyás és Murányi Lajos volt. Az egytornyú és kereszt alaprajzú templom bejárata az északi oldalon nyílik. A templom tornya negyvenegy méter magas, benne három harang helyezkedik el.

Kép
Fotó: Mocsári László

A harangokat a soproni Seltenhofer Frigyes öntötte 1902-ben. Közülük a 377 kilogramm súlyú a Magyar Rádió (Kossuth rádió) déli harangszójában is hallható volt. A másik kettő egy 150 kilós acélharang és egy 80 kilós kisharang. A háttérben kivehető a református általános iskola, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a „Szűz Mária neve” római katolikus templom is.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.