Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Diósgyőri látkép

Létrehozva
A felvételen a Bodrogi Zsigmond utca egy szakasza látható a diósgyőri várrommal és az evangélikus templommal háttérben a Bükk-kel.
Kép

A fotó pontos korát nehéz megbecsülni, feltehetően a vár 1962-ben kezdődött feltárása körül, de még az újjáépítés kezdete előtt készült. Jól látható, hogy a környék nagyon sokat nem változott, a Bodrogi Zsigmond utca érintett házai könnyedén azonosíthatóak, az új kép helyszínének meghatározásakor a felvételek középpontjában lévő tornyos saroképület volt az egyik, a diósgyőri vár pedig a másik igazodási pont. Jól látható, hogy a régi és az új felvételek perspektívája különbözik, aminek rettentően egyszerű az oka: a fekete-fehér kép minden valószínűség szerint a Táncsics tér 1. szám alatt álló református templom tornyából készült, onnan viszont ezt a panorámát jelenleg egy fa teljes egészében kitakarja.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Juhász Ákos fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.