Ugrás a tartalomra

A kormány azonnali lemondását követelték

Létrehozva
Megtartották az első tüntetést a Pegasus-botrány miatt hétfőn Budapesten.
Kép
Fotók: 168.hu

A legtöbb tüntető attól tart, hogy soha nem fog kiderülni az igazság, és volt, akit pont a kormány reakciója győzött meg a lehallgatási ügy valóságáról.

A Lendvay utcai Fidesz-székház előtt megtartott tüntetést az ellenzéki összefogás pártjai vezették, amire néhány ezren voltak kíváncsiak. Az ellenzéki képviselők a kormány azonnali lemondását követelték.

Donáth Anna, a szervező Momentum Mozgalom EP-képviselője azt mondta: egy kémszoftverrel figyelt meg embereket a kormány, mert rendszerkritikus kérdéseket tettek fel, rendszerkritikusan gondolkodnak. Hozzátette: a kormánynak azonnal le kell mondania.

Arató Gergely (DK) kiemelte: nem felel meg az európai értékeknek az az ország, amely megfigyeli az állampolgárait, a tét az, hogy „Orbán vagy Európa”.

Tetlák Örs (LMP) kifogásolta, hogy a kormány nem kérdezi meg az állampolgárokat olyan fajsúlyos kérdésekről, mint a külföldi hitelek vagy a Paks-II beruházás. Hozzáfűzte: meg kell találni a megfigyelési ügy felelőseit, és ennek a kormánynak mennie kell.

Kép

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülése nyilvánvalóvá tette, hogy a kormánypártok elismerték bűnösségüket a lehallgatási ügyben, hiszen nem jelentek meg a képviselőik.

Bárándy Gergely (MSZP) közölte, nem meglepő a megfigyelési ügy, ez egy felháborító állomása annak, amit 2010 óta a kormány művel: egyre közelebb tolja az országot a keleti típusú rendszerekhez.

Dorosz Dávid (Párbeszéd) szerint ennek 2022-ben „ára lesz”.

Pálinkás József (Új Világ Néppárt) úgy fogalmazott: a kormány megpróbálja mindenáron megtartani a hatalmát és „senki nincs biztonságban”.

Lukácsi Katalin (Mindenki Magyarországa Mozgalom) azt mondta: Izraelben is megbukott a kormány és Magyarországon is ennek kell történnie.

Gyenes Szilárd – aki sajtóinformációk szerint még a Zöld Híd Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként szerepelt a megfigyeltek között, az úgynevezett Pegasus-listán – arról beszélt, hogy a félelem és kapzsiság uralkodik Magyarországon.

A menet a Terror Házától indult, a résztvevők az Andrássy úton, a szervizúton vonultak, rendőri felvezetéssel. A menet elején egy nagy molinót vittek, amelyre a rendszerváltáskor használt plakát mintájára oroszul azt írták, „2022: Tovarisi konyec”, és amelyen a felirat mellett egy orosz katona látszott hátulról.

A menetben a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP, a Jobbik és a Magyar Liberális Párt zászlóját is lehetett látni.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor aszfaltozzák az Avast
Miskolc
Egy hét múlva megkezdődik az Avas főútjának teljes felújítása.
Magyar Film Napja 2026 – Bujtor István előtt tiszteleg Miskolc
MiskolcKultúra
Április 30-án ismét a magyar filmművészet kerül a középpontba a Magyar Film Napja alkalmából. Ebből az ünnepi apropóból a miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermei különleges vetítéssorozattal várják a közönséget, amely méltó módon idézi meg a hazai filmgyártás egyik ikonikus alakját, Bujtor István munkásságát.
Pakusza Zoltán szerint jár az esélyteremtési illetmény a dolgozónak
MiskolcBelföld
Az önkormányzati képviselő leszögezi hétfői közleményében, hogy ezt jogerős ítélet mondja ki.
Tolvajt keres a rendőrség, mi is segíthetünk benne
MiskolcBűnügy
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.