Az egykor Csurka István és Torgyán József által vezetett pártok utolsó komoly politikai megnyilatkozása az volt, hogy 2019-ben elnökeik együttműködési megállapodást írtak alá a Mi Hazánk Mozgalommal. Akkori vezetőik pedig 2022-ben már a Mi Hazánk színeiben indulnak - írja a kuruc.info.
Sokáig vegetált, de végül lezárult a 90-es évek a jobboldalon
Létrehozva
Jogerősen megszűnt a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), s ugyanilyen kimenetelű felszámolási eljárás alá került a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP).
Ez is érdekelhet
Így lett legenda a Villanyrendőr
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.