Ugrás a tartalomra

Száznyolcvan banánlevelet sütöttek az időseknek

Létrehozva
Galamb Alex és 11 kis "péktanítványa" reggel elkészítették a süteményeket, amik így még frissen kerültek a Szent Hedvig Otthon ünnepi asztalára.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

- Augusztus 20-i ünnepünkre kaptunk egy falajánlást a Sütni Jó Alapítványtól: az időseink számára készítettek péksüteményeket – mesélte Major Zita a Szent Hedvig Otthon Idősek Otthona vezetője. Elmondása szerint azért is jó ez az adomány, mert az idősek többnyire édesszájúak.
 

Kép

- Jellemző az idősekre, hogy szeretik az édességeket. Egyébként van mozgó büfénk, amelyben minden héten tudnak vásárolni a lakóink olyan dolgokat, amit megkívánnak az itteni ellátáson túl. Azonban e mellett is nagyon örülünk a felajánlásnak.

Az otthonnal Galamb Alex, a mélyszegénységből indult, majd a miskolci Gyermekvárosban nevelkedett fiatalember vette fel a kapcsolatot. A Sütni Jó Alapítvány megálmodója – kis segítői kíséretében - 180 banánlevelet vitt a Szent Hedvigbe.

Kép

- Szeretnénk adományokkal segíteni az időseket is, hiszen ők voltak azok, akik egyengették előttünk az utat. Úgy vélem, az államalapítás ünnepén rájuk is kell gondolni, hiszen ők alakították, formálták a nemzetünket, az ő munkájuknak köszönhetően lett azzá ez az ország, amilyennek ma ismerhetjük.

Az alapítvány Hernádnémetiben levő sütödéjében reggel kezdődött a szorgos munka.

- 11 gyerekkel együtt készítettük ezeket a fahéjas édességeket – közülük csak 3-an tudtak eljönni az átadóra.
Alex egyébként nem először tesz hasonló felajánlást, és karitatív munkája sem merül ki a banánlevelek sütésében. Hozzá hasonló, mélyszegénységben élő gyerekeket tanít a szakmájára. Az otthonában kialakított mini pékség egyfajta sütőszakkörként működik.

Kép

- Szeretném, ha a gyerekeknek lenne lehetősége kitörni a nehézségek közül. Én pékként találtam meg a hivatásomat, és úgy gondolom, ez a foglalkozás számukra is biztos pontot nyújthat az életben.

A gyerekek egyébként láthatóan élvezik a foglalkozásokat. Arról is meséltek, hogy mi a kedvenc süteményük: valaki az ökörszemet, míg más a kakaós csigát szereti a legjobban. Az otthonban élő idős emberek is.

Kép

Galamb Alexben a Covid 19 első hulláma idején fogalmazódott meg a gondolat, hogy elindítsa a Sütni jó! kampányt – ez a segítő tevékenység mára alapítványi formát öltött, így több a lehetőség, szélesebb körben tudja végezni karitatív munkáját.
 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.