Ugrás a tartalomra

Negyvenhat önkéntes munkáját köszönték meg

Létrehozva
A koronavírus alatti védekezésben számos szervezet és önkéntes fogott össze. Előttük adózott elismeréssel csütörtöki díszrendezvényén a város.
Preview Image
Fotógaléria: Juhász Ákos

A város felhívásához számos önkéntes csatlakozott a koronavírus-járvány alatt: idejüket és erejüket áldozva segítették a pandémia elleni küzdelmet. Volt, aki az idősek számára vásárolt be, váltotta ki a gyógyszereiket, mások a rendelőkbe történő biztonságos eljutásban segítették az arra szorulókat. Akadtak olyanok is, akik az erejükön felül teljesítő egészségügyi dolgozók munkáját igyekeztek meghálálni, elviselhetőbbé tenn némi süteménnyel. Ki így, ki úgy járult hozzá a közös cél eléréséhez: valamelyest tompítani a járvány pusztító erejét. Az ő elhivatottságukat hálálta meg a város oklevelekkel, emlékplakettekkel.
- Nem tudunk elégszer köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt másfél évben segítettek, munkájukkal könnyítették a védekezés napjait – fogalmazott köszöntő beszédében Veres Pál polgármester. - Amikor elvállaltam a tisztséget, az vezetetett leginkább, hogy hittem Miskolc lakosaiban, azokban az emberekben, akik képesek civil szervezetekben vagy egyénileg is összefogni, tenni a városért. A most kitüntetettek a példái annak, hogy nem volt felesleges ez a hitem.

A város 8 szervezet és 46 önkéntes munkáját szerette volna megköszönni a kitüntetésekkel.
 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.