Ugrás a tartalomra

Átadták a városnapi elismeréseket

Létrehozva
Ez éven is rendhagyó időpontban, augusztus 20-án tartották meg az ünnepi közgyűlést, amelyen nem csak díszpolgári címeket adományoztak, de kitüntetéseket és díjakat is osztottak Miskolc kiemelkedő eredményeket elérő polgárainak.
Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

A vírushelyzet miatt idén sem tudták május 11-én, a város napján átadni az ilyenkor szokásos díjakat, kitüntető címeket. Így, a tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben is augusztus 20-án tartották meg az erre szolgáló ünnepi közgyűlést a Miskolci Nemzeti Színházban. A rendezvényt, melynek házigazdája a közkedvelt színművész, Fandl Ferenc volt, aki – bizonyos helyzetekben – színpadedzett humorával tette emlékezetesebbé az amúgy feszes átadót. Az ünnepi közgyűlést Ignácz Dávid, a város jegyzője nyitotta meg, majd Veres Pál köszöntötte az összegyűlteket.

Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

- Építeni és megőrizni: ez a feladatunk. Igaz ez a közösségünkre, a városunkra és az országunkra. A mai nap számomra a legnagyobb magyar ünnep. Összegyűlünk a templomokban, köztereken, kis közösségekben, családokban: ünnepelni egy európai Magyarország megszületését és az új kenyeret. Ünnepeljük államalapító királyunkat, aki azt a közösséget is felépítette nekünk, amit ma nemzetnek hívunk – fogalmazott a polgármester, aki arra buzdított, kortól, nemtől, politikai hovatartozástól függetlenül ünnepeljük magyarságunkat és a miskolci létünket.

Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

Beszéde után a város aranykönyvébe írt sorrendben szólította a 2021-es díszpolgárokat. Méltatásukat követően a többi kitüntetettet is színpadra hívták, egyenként meghálálva a városért végzett munkájukat, kimagasló eredményeiket.

A méltatásokat elolvashatják korábbi írásunkban.

Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

Az idei év kitüntetettjei:

MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím: dr. Sólyom Enikő
MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím: Kabdebó Lóránt
PRO URBE kitüntető cím: dr. Marija Nikolajeva
PRO URBE kitüntető cím: Szimbiózis Alapítvány közössége
PRO URBE kitüntető cím: Tánczos Tamás (posztumusz)
Gálffy Ignác életmű-díj: Fügeczki Róbertné
Herman Ottó tudományos díj: Dr. Fazekas Csaba
Szemere Bertalan közéleti díj: Juhász Géza
Szabó Lőrinc irodalmi díj: Némethi Lajos
Kondor Béla képzőművészeti díj: Dr. Kavecsánszky Gyula
Reményi Ede zenei díj: MDB Swing & Jazz Zenei Egyesület
Déryné színházi díj: Rusznyák Gábor
Miskolc Város Építészeti Alkotói díj: Szűcs Gábor
Bizony Ákos Kitüntető Jogi díj: Dr. Panyi Béla
Benkő Sámuel-díj: Dr. Szemcsákné dr. Kovács Éva
Benkő Sámuel-díj: Mélypataki Rita
Pedagógiai díj: Maleczkyné Hallók Edit
Pedagógiai díj: Pilz Olivér
Pedagógiai díj: Soltészné Széles Lúcia
„Miskolc Város Turizmusáért” díj: Deutsch Miklós
„Az év sportolója” díj: Medgyessy Dóra
„Az év sportolója” díj: Tugyi Levente
„Az év sportolója” díj: DVTK Jegesmedvék U21 csapata
„Miskolc Város Sportjáért” díj: Király Sándor
„A Civilek Támogatásáért” díj: Seres Zsuzsanna
„Az Év Civil Szervezete” díj: Miskolci Autista Alapítvány
Pro Minoritate díj: Orsós János
Nívódíj: „Csendes éj” Miskolcon - karácsonyi videóüzenet
Nívódíj: Csóka Edit
Nívódíj: Csiribiri Zenekar
Nívódíj: Diósgyőri Képzőművészeti Stúdió
Nívódíj: Gajdos István Józsefné
Nívódíj: István Nádor Borlovagrend
Nívódíj: Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete
Nívódíj: Tóth Pál Gyula
Az Egyetemért – A Városért díj: Prof. emer. Dr. Nagy Aladár
Szentpáli István Kamarai Díj: Madarász István 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.