Ugrás a tartalomra

Hergelés helyett Miskolc érdekeinek képviseletét kéri az ellenzéktől a Velünk a Város

Létrehozva
„A miskolci Fidesz cselekvés helyett hazudik” címmel adott ki közleményt a Velünk a Város frakció kedden.

A közleményt tartalmi változtatás nélkül közöljük:

Az ég kék, a fű zöld, a Fidesz álkereszténydemokrata párt meg hazudik, mint a vízfolyás. Akkor is hazudik, amikor annak valójában nincs is tétje, de akkor még szívesebben, mikor annak tétje is van.

Hazudtak évekig a város költségvetéséről, amit állítólag rendbe tettek, valamiért mégis hitelt kellett felvenniük, nem is keveset.

Hazudtak a fejlesztésekről. Úgy dicsekedtek, mintha fogalmuk lett volna, hogy mit is építenek a várban, vagy Miskolctapolcán, pedig dehogy volt, noha csak számolni kellett volna.

Városvezetésük idején hazudtak a Kormánnyal való jó kapcsolatról, miközben a töredékét sem kapta Miskolc annak, amit például Debrecen.

Hazudnak most is, hogy Csöbör Katalin országgyűlési képviselő intéz a kormányzatnál mindent is, csak aztán utóbb kiderül, hogy az már vagy egy jóval korábban eldöntött ügy, vagy Veres Pál polgármester lobbijának köszönhető.

Hazudik Hubay György országgyűlési képviselő. Általában arról, hogy bárkit is képvisel.

De leginkább arról hazudik a Fidesz, hogy nekik Miskolc az első.

Ugyan már. A katasztrófaturizmus, a pánik kufárság, a káröröm, a pártérdek az elsők, Miskolc maximum az ötödik lehet a sorban.

Mert ha az első lenne, segítenének, hogy a Kormányuk ne sarcolja agyon Miskolcot – közel 10 milliárd forint a város vesztesége a COVID és a kormányzati elvonások miatt, aminek az ötödét sem adták vissza, azt is többnyire „pántlikázva”. Erre költheted csak, oszt jó napot.

Ha Miskolc lenne az első, nem a hergelés és a hangulatkeltés lenne a céljuk sima hazugságokkal, mint ahogy tette azt Hollósy András önkormányzati képviselő például az ifipálya ügyében is, vagy most a közgyűlési ülés napirendjeivel kapcsolatban. Nem hazudnák azt, hogy az MVK 50 százalékban magánkézbe kerül, nem hazudnák azt, hogy 300 százalékos áremelés volt a lakbéreknél, és nem hazudnák, hogy a város eladja a Búza téri piacot. De szemérmetlenül hazudnak, csúsztatnak, félrevezetik a miskolciakat. Pusztán pártérdekből, önös érdekből vagy azért, mert már nem is tudnak igazat mondani.

Hazudnak, ahelyett, hogy cselekednének a városért. Nem a Facebookon, hanem a kormánynál. Hollósy képviselő tudja, hogy nem igaz, amit állít az MVK-ról, a lakásrendeletről, a Búza téri piacról, mégis állítja. Nem téved, hazudik.

Ha Miskolc lenne az első, nem azt néznék folyton, hogy ellenzékben vannak-e, hanem amikor a helyzet úgy hozza, megszavaznák Miskolc és a miskolciak számára fontos és hasznot hozó előterjesztéseket, mint például a lakásrendelet.

Megtehették volna, hiszen egy szóval sem mondták, hogy ez nekik valamiért nem felel meg. Megtehették volna, hiszen pontosan tudják, hogy ez Miskolc és a miskolciak érdeke. Megtehették volna, hiszen pontosan tudják, hogy a rendelet sokkal jobb, igazságosabb helyzetet teremt a miskolci lakáspiacon, mint amit a fideszes városvezetés ránk hagyott.

De nem, nem szavazták meg. Nem szavazták meg, mert fontosabb volt a pártérdek, mint a város érdeke. Fontosabb volt, hogy a közgyűlés után hazudhassanak. Önöknek, miskolciaknak. Is."

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.