Ugrás a tartalomra

Megváltozott munkaképességű álláskeresőknek kínál lehetőséget a Prohuman

Létrehozva
A megváltozott munkaképességű álláskeresők állandó keresethez juthatnak a Prohuman kifejezetten számukra kialakított miskolci Esélyteremtő Call Centerében. (Támogatott tartalom)
Kép

A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását egyre több munkáltató kezeli lehetőségként – mondta Ignácz Béla a Prohuman ügyvezető igazgatója augusztus 16-án, a cég új Esélyteremtő Call Centerének miskolci megnyitóján.

- A létesítményt kifejezetten megváltozott munkaképességű jelentkezők számára alakítottuk ki, jelenleg 30 fő dolgozik benne, de rövidesen 50 főre tervezzük emelni a létszámot – tette hozzá.

A 8 országban jelen lévő, naponta 15 ezer embert foglalkoztató Prohuman évek óta vallja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkalehetőségeinek megszervezése több szempontból is fontos feladat. Nem csak arról van szó, hogy közülük sokan visszatérhetnek így a munka világába és ezzel biztos jövedelemhez juthatnak, hanem arról is, hogy számos pozícióban a megváltozott munkaképességgel dolgozó emberek aktívabb bevonása javít is az ismét egyre égetőbbé váló munkaerőhiány okozta helyzeten.

A Prohumanban már évek óta kimondottan nagy létszámban dolgoznak megváltozott munkaképességű emberek. „Látjuk, hogy a kollégáink „megváltozott munkaképességgel” is ugyanolyan eredményes teljesítményre képesek munkájuk során, mint mások, csak a körülményeik különböznek. Mindemellett azt is látjuk, hogy sokak számára, milyen értéket jelenthet a munka, nem csupán a jövedelemszerzés, hanem az önbecsülés és önértékelés terén is. Nagyon örülünk annak, hogy közel 400 megváltozott munkaképességű kollégával dolgozhatunk együtt napi szinten” – mondta erről az ügyvezető igazgató.

A Prohuman miskolci hívásközpontjának munkaterületét úgy alakították ki, hogy az megfeleljen a speciálisabb igényeknek is. A bútorok esetében például olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek a lehető legteljesebb mértékben csökkentik a fizikai megterhelést. Így például állítható magasságú munkaasztalok, derék- és lábtámaszok segítik a speciális ergonómiai szükségleteknek való megfelelést. 

A call centerben dolgozó munkatársak a Prohuman több ezres ügyfélkörének telefonos ügyfélszolgálati feladatait látják el, emellett adategyeztetési, toborzástámogatási munkát végeznek. 
A cég jelenleg is keres további 20 megváltozott munkaképességű jelentkezőt, akik aktív felhasználói szintű számítógépes ismerettel rendelkeznek és jól kommunikálnak, szeretnek önállóan dolgozni, szívesen foglalkoznak hozzájuk forduló emberek kérdéseivel.

Az érdeklődők megtalálhatják a cég képviselőit a Foglalkoztatási Paktum Iroda szeptember 2-i Toborzónapján, a Tudomány és Technika Háza előtti területen, a Görgey Artúr u. 5. címen, vagy bármikor a lelovics.rita@prohuman.hu e-mail címen.
 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.