Ugrás a tartalomra

Összefogtak a szebb óvodaudvarért

Létrehozva
A Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Óvoda új játszóeszközeit pénteken vehették birtokba a gyerekek. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A fenntartó, az önkormányzati képviselő, de még a dolgozók is kivették a részüket abból a munkából melynek köszönhetően teljesen megújulhatott a Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Óvoda játszótere. Az új eszközöket és a virágos, rendezett udvart pénteken délután a mini-ünnepség keretén belül adták át a kicsiknek, akik azonnal kipróbálták az új eszközöket. 

Csurja Istvánné óvodavezető a minap.hu-nak elmondta, a játszótér felújítása nagy segítség az intézménynek. „Öt csoportban 125 kisgyerek jár hozzánk, akiknek nevelésében kulcsszerepe van ezeknek a készségfejlesztő udvari eszközöknek. Nagyon jó érzés számunkra, hogy az ügy érdekében a fenntartó központ, a gyülekezet, de még a térség önkormányzati képviselője is összefogott” – mondta.

Kép
Csurja Istvánné (balra), Gazdusné Pankucsi Katalin (középen) és Bódis Sámuel. Fotó: Mocsári László

Gazdusné Pankucsi Katalin számára természetes volt, hogy segíti az intézményt, nem először és nem is utoljára tette meg ezt. „Minden óvoda nagyon fontos színtere a következő generáció nevelésének. A Nyitott Ajtó Baptista Óvoda rendkívül fontos feladatot lát el, sok gyereket nevelnek a Vasgyárból, a Lyukó-völgyből, a Tatár-dombról vagy a Varga-hegyről is, és egyáltalán nem mindegy, milyen környezetben nevelik őket” – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő, aki 2014-ben is hozzájárult ahhoz, hogy a játszótér megújuljon, azok az eszközök viszont hét év alatt elhasználódtak.
A Nyitott Ajtó Baptista Központ 2012 óta üzemelteti a vasgyári óvodát. A főigazgató szerint céljuk az, hogy óvodától a munkába állásig házon belül biztosítsák az oktatást a fiataloknak. 

„2011-ben állapodtunk meg a miskolci önkormányzattal, hogy a közoktatásban részt vállal a Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet, ekkor vettük át a Vasgyári Általános Iskolát. Egy éven belül beláttuk, hogy az idejáró gyerekek többségének az lenne az ideális, ha már az iskoláskort megelőzően az óvodában is tudnánk velük foglalkozni. Mára felkészítettük arra intézményeinket szakértőkkel, pedagógusi háttérrel arra, hogy az óvodás kortól egészen a munkába állásig végig tudjuk kísérni egy-egy gyerek életét. Köszönhetően ennek a hátrányos helyzetű családokból érkező a diákjaink is, sikeresen tudnak bekapcsolódni az oktatásba, felkészülten érkeznek a munka világába és teljes értékű állampolgárokká válhatnak” – mondta Bódis Sámuel.

Kép

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.