Ugrás a tartalomra

Jóvátétel: száztálétel

Létrehozva
Paprikás krumplival kedveskedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központjának lakói számára.

Mint arról korábban beszámoltunk, a „Fogvatartottak reintegrációja” nevezetű EFOP program keretében legutóbb augusztus végén örvendeztették meg a rabok az otthontalanokat. Ezúttal pedig 100 adag egytálétel felszolgálásával igyekeztek a társadalom perifériájára szorult csoportok egymás közötti kapcsolódásának lehetőségét és jelentőségét bemutatni.

Kép
Fotó: Mocsári László

Hat fogvatartott vállalta önkéntesen, hogy saját szabadidejéből a hajléktalanszálló számára ételt készít, majd közülük egy fel is szolgálja azt a rászorulók asztalainál – mondta el Molnár Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettese.

Az elítélteknek az általuk elkövetett bűncselekmények sértettjeit kevés kivételtől eltekintve nincs lehetőségük közvetlenül kárpótolni, ezért jóvátételüket a társadalom egyéb elesett tagjai irányába tudják leróni, mindehhez azonban a társadalomnak is befogadónak kell lennie – tette hozzá.

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének megyei igazgatója is a fogvatartott és rászoruló közösségek összekapcsolásának fontosságát hangsúlyozta. Meggyőződése, hogy a reintegráció számos ehhez hasonló együttműködés révén valósulhat meg.

A helyszínen további öt társát egyedüliként képviselő fogvatartott, Suhajda Péter szerint az, hogy jelen pillanatban ki vannak zárva a társadalomból, még nem jelenti azt, hogy ne foglalkoztatná őket például a hajléktalanság kérdése – a problémák megoldásáért pedig a maguk szerény eszközeivel tenni is szeretnének.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.