Ugrás a tartalomra

Felhatalmazást kért a miskolciaktól is Jakab Péter

Létrehozva
Nyugodt körülmények között, „ellentüntetői” bekiabálásoktól mentesen zajlott az a lakossági fórum, amit a Jobbik előválasztási miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter tartott kedd délután a Szinva teraszon.
Preview Image
Beregi László képgalériája

Fél öt környékén már a Kandia köz sétáló felőli részénél és a lakatos hídnál parkoló rendőrautók jelezték: hamarosan történik valami. A teraszon a Jobbik aktivistái aláírásokat gyűjtöttek, lufikat és táblákat osztottak. A miskolci Jakab Pétert nagyjából 100 fős tábor várta.

Kép
Fotók: Beregi László

A fórum előtt a politikus rövid interjút is adott a Miskolc Tv-nek.

– Az összefogás valóban megszületett: három évet dolgoztunk azon, hogy az ellenzék közösen tudjon jövőképet kínálni az országnak. Viszont a választóknak kell eldönteniük, kinek a vezetésével történjen meg a valódi rendszerváltás. Azért tartok fórumot szerte az országban, hogy személyesen tudjak találkozni, beszélgetni a választópolgárokkal. Úgy vélem, nem óriás plakátokon kell üzenni nekik, hanem a szemükbe nézve, várva a kérdéseiket, és azokra nyílt, őszinte válaszokat kell adni. A tét nagy: ki legyen az a jelölt, aki miniszterelnökként jövőre kihívja és le is győzi Orbán Viktort. Én arra kérem a miskolciakat, hogy támogassanak ebben a küzdelemben, hiszen a szülővárosomról van szó – nyilatkozta Jakab Péter, aki bemutatta azt a három személyt is, akiket támogat a B.-A.-Z. megyei országgyűlési egyéni választókerületekben.

Kép

– A Borsod 1-es körzetben teljes mellszélességgel kiállok Szilágyi Szabolcs mellett, míg arra kérem a szavazókat, hogy az ellenzéki összefogás jegyében a Borsod 2-esben a DK színeiben induló Hegedűs Andreát támogassák.

Kép

Jakab Péter a 3-as választókerületben Üveges Gábort, Hernádszentandrás polgármesterét segíti az előválasztáson.

A fórumon a Jobbik elnöke főként a jelenlegi kormány intézkedéseit és 10 éves működését bírálta, sokszor használva szarkazmust a retorikájában. Kiemelte, hogy a mostani ellenzék képes az összefogásra, így arra is, hogy megdöntse a jelenlegi kormányhatalmat. Úgy véli, új alapokra kell helyezni Magyarország politikáját, ami szerinte lehetne a kelet-európai régió Svájca is. Felhívta a figyelmet az elszámoltatás fontosságára, majd arról is beszélt, hogy ő miniszterként hogyan képzeli el a munkáját.

Kép

– Úgy vélem, tévedésben élünk: nem a nép van a kormányért, hanem pont fordítva, a politikusok az emberek beosztottjai. Oda kell figyelnünk arra, mit kérnek tőlünk. Ellenzéki összefogást akartak, amit a pártok vezetői 2018-ban nem valósítottak meg, mert mindenki a második legnagyobb erő akart lenni a Fidesz után. Most, az új vezetők megvalósították az összefogást, mert a szavazóink ezt akarták, és mi az ő beosztottjaik vagyunk. Épp ezért arra kérek mindenkit, mint munkáltatóimat, hogy támogassanak, adjanak felhatalmazást, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként kihívhassam és legyőzhessem Orbán Viktort – hangoztatta a miskolci fórumon Jakab Péter.

 A 2021. évi előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között, a másodikat pedig október 4-10. között rendezik meg.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.