Ugrás a tartalomra

Kifőzik az Avast

Létrehozva
Ismét Avasi Kvaterka lesz a pincesorokon, szeptember 18-án, szombaton 17-24 óra között. Ezúttal a finom borok mellett bográcsos ételekkel várják a kilátogatókat.
Kép

Az Avas hegyoldal patinás pincesorai és hangulatos utcái ismét kiváló helyszínei lesznek baráti összejöveteleknek, a minőségi bor- és gasztronómiai élmények megélésének és a történelmi avasi pincesorok helyi értékei felfedezésének.

A többségnek a bográcsos ételről egyből a gulyás jut eszébe, de itt most kifejezetten nem az fog készülni, hanem mindenféle más, ismert vagy kevésbé ismert bográcsos étel, és lesz köztük olyan is, amibe még bor is fog kerülni.

 Az Avas kapujában (Papszer u. 2.) töltött káposzta rotyog majd a bográcsban. 17 órától Kacsenyák Gábor és Nahaj Máté duója, 19 órától pedig a Róka lánya koncert adja a hangulatot. Borait kínálja majd a Bűdi Borház, a KT Kézműves Pince, és Kárpátia Borház, de lehet majd mustot is kóstolni.

Kép

Az Avasi Bortanyán (Csáti sor 377.) Borbély Roland, a Gallay Kézműves Pince borásza saját borával fog vadpörköltet készíteni. 19 órától Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház zongoristájának dallamai töltik meg az estét. A borokat a pince mélyéről a Debreczeni és Ferenczi Családi Borászat, Hilltop Borászat, a Grand Tokaj, a Breitenbach Pincészet és Balla Géza Borászatának boraiból lehet válogatni.

A Polgármester Pincében (Rácz sor 370.) pincepörkölt készül, a Pósta borászat és az Angyal Borászat borait kínálják majd az ételhez.


A Nádler Pincében (Petőfi sor 340.) slambuc készül, és nagy borválasztékkal várják a kóstolni vágyókat. 18 órától Horváth Béci és zenekara fogja húzni a talpalávalót.

A Poroszkai Pincénél (Petőfi sor 338.) a kevésbé ismert tunkit készítik majd a Poroszkai Étterem szakácsai. Aki kíváncsi, hogy mi is ez, az mindenképpen látogasson el oda. A tunkihoz a Gere-Schubert Borászat és a Trautson Pincészet boraiból lehet választani.

Kép

 Az Avasi Kvaterkázóban (Latabár sor 387.) sokak kedvence, a paprikás krumpli készül majd bográcsban. Itt kellemes hangulatú lounge zene várja a vendégeket Esszencia stílusban, az Esszencia borest boraival karöltve: a Koch Borászat, a Maul Pincészet, az Árvay Pincészet, Áts Károly Borászata, a St. Andrea Borászat, a Takler Birtok, a Breitenbach Pincészet, a Világi Pincészet, a Tiffan’s Pincészet,a Figula Pincészet, a Vesztergombi Pincészet és Gál Tibor Pincészetének nedűit sorra lehet kóstolni.

A rendezvénnyel egy időben rendezik meg a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amelynek rendszeres kísérőrendezvénye az Avasi Kvaterka. Most a filmezés után várják a látogatókat a hegyoldalba, hogy a közönség is megismerhesse az Avas gasztronómiai értékeit. A kihelyezett irányítótáblák segítségével könnyen oda lehet majd találni egy kis bográcsozásra és kvaterkázásra!

A rendezvény programjai ingyenesen látogathatók.

facebook.com /avasikvaterka

Ez is érdekelhet

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.