Ugrás a tartalomra

Közel harminc év után végleg bezárt a DM a sétálóutcán

Létrehozva
Az üzemeltető szerint a döntést a vásárlói igények megváltozása és a Covid- járvány negatív hatásai indokolják.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Üzletünket bezártuk! Kiadó! – ezek a feliratok fogadják azokat, akik most szeretnének vásárolni a Széchenyi utcán található DM-ben. A drogéria hetekkel ezelőtt bezárt, mostanra már az árut és a bútorzatot is kipakolták, csupán az üvegre ragasztott tájékoztató és az épülettulajdonos Bigatton Kft., Aranyszarvasból is ismerős Kiadó táblája takarja némelyest az üresen tátogó helyiséget. 

A DM (leánykori nevén Drogerie Markt) a rendszerváltozást követően az egyik első nyugati típusú üzletként nyílt meg a sétálóutcán, és bár a bolt belső terét az aktuális arculatváltások tükrében többször is felújították az elmúlt közel 30 évben, mindeddig biztos pontnak számított a színházzal szemben. 

Az üzemeltető DM Kft. 2012-ben még a földszinti homlokzat helyreállításában is aktívan részt vett. A munkálatokkal annak idején a minap.hu is foglalkozott: a cég megkeresésünkre akkor úgy reagált, az üzlet felújítása indokolt volt, mert a homlokzat szerkezetileg rossz állapotban volt. Írták még azt is: „fontos számukra, hogy egy-egy nagyváros különböző pontjain, így lakótelepeken, sétálóutcákban, vagy akár bevásárlóközpontban is elérje a vásárlóit, természetesen mindig figyelembe véve a környezte elvárásait a kialakítással kapcsolatosan”. 

Minden megváltozott

A bezárást követően újból megkerestük a DM PR-osztályát, válaszukból kiderült, stratégiájuk az elmúlt kilenc évben, részben a vásárlói igények változása, részben a COVID hatása miatt módosult. 

- Az életünk és így a vásárlóink élete is folyamatosan változik: a többség már nem buszozik-autózik be a belvárosi postára vagy a bankfiókba ügyet intézni, hanem leginkább online intézik a befizetéseiket és egyéb ügyeiket is. A vásárlók többsége egyre inkább csökkenti a bevásárlásaira fordított időt, így kevesebb alkalommal, leginkább egymás mellett elhelyezkedő üzletekben vásárolnak.  Az ezekhez hasonló változások miatt pedig folyamatosan változik a kereskedelmi környezet, ezáltal a kereskedelmi egységek rentabilitása is, amit folyamatosan figyelembe kell vennünk az üzlethálózatunk gondozásánál – írták. 

Kép


Ezek szerint a Széchenyi utcai üzlet fenntartása valószínűleg már nem volt gazdaságos a DM számára. Válaszukban kiemelték, egy-egy egységük bezárását rengeteg elemzéssel járó hosszú folyamat előzi meg. „A zárási döntés számunkra sem egyszerű, mert a közelben lakó törzsvásárlóink mellett a munkatársaink életére is hatással van” – tették hozzá.

Központba be

A DM most abban reménykedik, hogy a bezárt egység kedvelői átszoknak majd a másfél villamosmegállónyira található Szinvaparkban, vagy az Újgyőri főtéren, a Bükk Áruházban található egységekbe. Ennél fontosabb talán, hogy a Széchenyi utcai üzletben dolgozók a cég szerint nem maradtak munka nélkül: számukra munkalehetőséget biztosítanak egy közeli üzletükben. 

Kép
Fotó: Horváth Csongor


- Vásárlóink mindkét üzletünkben nagyobb szortimenttel rendelkező dm üzletben bonyolíthatják vásárlásaikat, és a kedvezőbb parkolási lehetőségek mellett a korábban a belvárosi üzletben dolgozó kollégáinkkal is találkozhatnak – írták zárásként, hozzátéve: sajnálják, ha a helyi közösséget kellemetlenül érinti a belvárosi üzletük bezárása.

Csökkenő üzletszám

A DM tizenhárom országban van jelen Európában, Magyarországon 1993-ban nyitották meg első üzletüket. Jelenleg országszerte kétszázhatvan, Miskolcon pedig öt üzletet üzemeltetnek. Nem csak a borsodi megyeszékhelyen zárt be üzletet a drogérialánc: néhány éve hasonló sorsra jutott a kazincbarcikai Egressy úti szolgáltatóházban található egységük is, pedig ott ez volt az egyetlen boltjuk.

Ez is érdekelhet

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.