Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A LÁEV lillafüredi állomásépülete

Létrehozva
Közel száz év telt el képeslapunk és fotóriporterünk felvétele között: mindkettő a kisvasút lillafüredi állomásának épületét mutatja be.

Az eredetileg Szinvavölgyi Erdei Vasút névre hallgató Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) pályáját 1920 novemberében éppen a mai Lillafüreden kezdték el építeni, és alig kilenc hónap alatt elkészült a fővonal. 1927-ben, a Palotaszálló építésekor jelentős pályakorrekcióra került sor: a Lillafüred – Hámor elnevezésű megállót délebbre helyezik, mely a Lillafüred állomás nevet kapja, ahol egy régi családi ház kiegészítésével, emeletráépítéssel készül el a mai állomásépület (ekkor jön létre a 120 méteres alagút is Garadna felé). Az állomásépületben korábban évtizedekig voltak még magánlakások és postahivatal is működött. Mai külsejét a 2010-es években történt felújításkor nyerte el, a belső térben a jegypénztár mellett kiállítóterek is megtalálhatók.

Borítókép: Sáfrány Gy. József képeslapja; Új kép: Juhász Ákos

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után újra Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.
Diósgyőri Piknik a mese, a játék és a városrész szelleme jegyében
MiskolcKultúraSzabadidő
Szombaton megtelt élettel a II. János Pál pápa tér és a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház. A meséé és a közösségi játékoké volt a főszerep a Diósgyőri Pikniken, ahol a városrészhez kapcsolódó helytörténeti érdekességeket is hallhatak az érdeklődők.
Csak ötvennyolc perc kellett a vendégeknek
MiskolcSport
Röplabda: megkezdődött a TippmixPro férfi Extraliga őszi szezonja.
A Görög Nemzeti Ellenállás (OXI) évfordulójára emlékeztek a Városházán
MiskolcKultúra
Nemzeti ünnepét tartotta meg a miskolci görög nemzetiség a miskolci Városháza Dísztermében, szombaton. Tradicionális zene, tánc és ételkóstolás is színesítette a különleges délutánt.