Ugrás a tartalomra

Technikai problémák miatt hétfőig leállt az előválasztás

Létrehozva
Az Országos Előválasztási Bizottság szombat késő délelőtti közlése szerint akkora volt az érdeklődés az előválasztás iránt, hogy az erőforrások bővítése miatt két órára le kellett állítani a folyamatot. Később kiderült, a leállás egészen hétfőig tart.

A Facebook-bejegyzés szerint akkora volt az érdeklődés az előválasztás iránt, hogy a szervezők a mérlegelés után úgy döntöttek: míg bővítik a technikai erőforrásokat, két órára szünetel mind az online, mind az offline szavazás lehetősége. Úgy fogalmaznak: "ebben az időszakban kerül sor a technikai háttér gyors, hatékony és biztonságos kibővítésére".

Végezetül biztosítanak róla, hogy "a leállás során kiesett időt természetesen a szavazás hete alatt pótoljuk". A hírt miskolci forrásaink is megerősítették.

Kép
Előválasztás Miskolcon; Fotó: Juhász Ákos

A két óra letelte után érkezett a hír, miszerint az erőforrás-bővítés hétfőig eltart.

Ez is érdekelhet

Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.
Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.