Ugrás a tartalomra

Turizmus világnapja Miskolcon is

Létrehozva
Különleges városnéző séták, élményfürdő szárazlábbal, Szeleta-barlang túra szakvezetéssel, ajándékok, kedvezmények – számos programmal és érdekességgel várják az érdeklődőket Miskolc attrakciói a Turizmus Világnapja alkalmából három napon keresztül.

1980 óta szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus Világnapját. Idén Miskolc TDM szervezete, a MIDMAR Kft. felhívására több attrakció és programgazda is egyedi módon készül a világnap megünneplésére. A változatos programok már a világnap előtti hétvégén megkezdődnek és több városrészt is érintenek - írja közleményében a polgármesteri hivatal.

Kép
barlangfurdo

A Miskolci Fürdők Kft. több alkalommal indít szárazlábas túrákat a miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdőben szeptember 25. és 27. között, illetve a 3 nap során 30 %-os kedvezményt biztosít az időkorlát nélküli belépőkre.

A Bükki Nemzeti Park szeptember 25-én a lillafüredi függőkerttől elindulva szakvezetéses túrát tart az ősembernek is otthont adó Szeleta-barlangig. Szeptember 27-én a Szent István-barlangban lehet egy denevérlessel egybekötött túrán részt venni.

Kép

A Miskolci Kulturális Központ szervezésében szeptember 26-án a Diósgyőri vár melletti Lovagi tornák terére várják az érdeklődőket, ahol az Utazás a középkorból a jövőbe programon belül a velencei békekötést bemutató előadást tekinthetik meg.

A MÁV START Zrt. belvárosi menetjegyirodájában szeptember 27-én minden menetjegy és bérletvásárlás mellé diákigazolvány- vagy bérlettokot adnak ajándékba.

Kép

A Tourinform Miskolc iroda a Miskolci Egyetemmel együttműködve szeptember 25-én garantált sétát tart az Egyetemvárosban, valamint szeptember 27-én egy ingyenes „Helytörténeti kardiosétára” várja az érdeklődőket, ahol a belvárosi Avas-hegy rejtelmeivel ismerkedhetnek meg. Akik szeptember 27-ig sétajegyet vesznek, Tourinformos ajándékot kapnak ajándékba.

A programokról részletes információk találhatók itt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.