Ugrás a tartalomra

A történelmi belvárosban folytatódik a Telekom beruházása

Létrehozva
A munkálatok miatt útlezárásra is készülni kell a Rákóczi Ferenc utcán és környékén.

A történelmi belváros területein is megkezdődnek a Magyar Telekom beruházásának kivitelezési munkái – adta hírül a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya kedden délután. 

Azt írják, hogy a Rákóczi Ferenc utcán szeptember 22-én, szerdán indul a beruházáshoz kapcsolódó munka, itt a Művészetek Háza (MÜHA) felőli szakasz kevésbé frekventált területétől haladnak az Erzsébet tér irányába. Napközben a Rákóczi Ferenc utca 4-10. számok között teljes szélességű útlezárásra kell számítani.

- A munkavégzés – előre láthatólag – öt napot vesz igénybe, az aszfalt burkolatú felületek helyreállítása várhatóan két hét múlva történik meg és további 1-2 napig tart – teszik hozzá.

Kiemelik, a munka csak a szeptember 26-án vasárnap, a Művészetek Háza előtti területen megrendezendő Nagy Táncválasztó Gálát követően folytatódik a MÜHA – Sötétkapu közötti szakaszon. Itt a gyalogosok és járművek közlekedése – bár korlátozások mellett – de a munkavégzés alatt is biztosított marad és a Kispipa vendéglő terasza, valamint az üzletek biztonságosan megközelíthetőek lesznek.

A beruházás miatt átmenetileg szükségessé válik néhány gépjármű-várakozóhely kizárása is a Rákóczi Ferenc utca 12. szám közelében is. 

- A munkálatok tervezetten szeptember 29-től a Rákóczi Ferenc utca 9-25. számok közötti szakaszon folytatódnak a munkák, ott az utca páratlan számozású oldalán lévő járdát zárják le. Ezt követően várhatóan október 4-től a Csengey Gusztáv utca következik, ahol az utca teljes szakaszán szükségessé válik a fizetős parkolóhelyek 3-5 nap időtartamra történő kizárása – zárul a közlemény. 

(Nyitóképünkön a Rákóczi Ferenc utca egyik szakasza, de a beruházás keretében a Müvészetek Háza oldalában is dolgoznak majd. Fotó: Google Maps)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.