Ugrás a tartalomra

A vasgyáriak türelmét kérték

Létrehozva
A vasgyári szociális bérlakások felújítása volt a témája annak a lakossági fórumnak, amelyet a miskolci önkormányzat a városrehabilitációs projektben résztvevő két szervezettel közösen tartott szerda délután a lakóövezetben.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény által bonyolított „Miskolc város leromlott városi területeinek rehabilitációja - Vasgyári program” című TOP-projekt a Kabar, a Glanzer, a Gózon, a Puskin és az úgynevezett számozott utcákat is érinti. A még évekkel ezelőtt kitűzött céloknak megfelelően a program  az eddig átadott 10 szociális bérlakáson felül további 32 korszerűsítésével, s azok legalább félkomfortossá tételével, illetve igény szerinti műszaki megújításával 2022 januárjában zárul.

Kép
vasgyári program projekt, máltai szeretetszolgálat,
Fotók: Mocsári László

A fórumot megnyitó Varga Andrea alpolgármester a megjelenteknek elmondta: habár a tárgyalt lakásfelújításokat az előző önkormányzat kezdte el, ám az a 2019 októberében megváltozott összetételű városvezetés számára is fontos maradt. Hozzátette: az elmúlt évtizedekben méltatlan helyzetbe került Vasgyár környezeti átalakítása a benne élők elsődleges érdeke, és habár az ezekkel járó átmeneti nehézségeket ugyancsak ők szenvedik el, bízik abban, hogy az érintettek még egy kis ideig türelemmel lesznek.

Kép
vasgyári program projekt, máltai szeretetszolgálat,

Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati osztályának vezetője felvázolta a több mint nyolcszáz millió forintos beruházás egyes elemeit: a jövő év legelejére elkészülő lakásfelújításokon túl említést tett a Vasgyári Közösségi Ház részleges felújításáról, valamint a Kabar utcai lakások elbontásáról is.

Kép
vasgyári program projekt, máltai szeretetszolgálat,

A műszaki kivitelezéssel kapcsolatos lakossági felvetésekre Tőzsér Iván városfejlesztési ügyintéző reagált. Beszédében hangsúlyozta: minden egyes épületnél és lakásnál más és más teendők vetődnek fel, ám egyértelmű szándékuk az, hogy a javításokkal, esetenként komplett újjáépítésekkel az adott ingatlanokat legalább félkomfort-fokozati szintre hozzák.

Kép
vasgyári program projekt, máltai szeretetszolgálat,

A projektbe bevont vasgyáriak közül néhányan aggodalmukat fejezték ki, hogy a munka a tél beköszöntével sem fejeződik be. A fórumot tartó szakemberek az erre vonatkozó félelmeket eloszlatva nyomatékosították: időben fognak valamennyi érintettet értesíteni arról, hogy pontosan mikor költözhet vissza megújult lakóhelyére.

Kép
vasgyári program projekt, máltai szeretetszolgálat,

A projekt 100 százalékban az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A „Miskolc város leromlott városi területeinek rehabilitációja - Vasgyári program” című TOP-projekt bruttó 837 millió forintból valósul meg.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.