Ugrás a tartalomra

Hírek tévében, újságban, neten

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. tizenöt éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a cégcsoporton belül a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. munkáját ismerhetik meg az olvasók. A cég három fórumon szállítja a híreket a miskolciaknak és a környéken lakóknak, főleg róluk, borsodiakról és az ország, világ történéseiről is.
Kép
Fotó: Beregi László

A Miskolc TV megalakulásával kezdődött a történet 1985. április 15-én. Ekkor még az Avasról sugározta adását, majd a kilencvenes évek elején a Dózsa György utcára költözött a cég, végül tíz év múlva, 2006-ban jelenlegi helyét vette birtokba a Kis-Hunyad utcában.

Az első Miskolci Napló 2004. március 13-án jelent meg. Az utolsó költözés után pedig már az online térben is hódított az újság, ma a minap.hu-n.

A MIKOM Nonprofit Kft. feje Hatvani Olivér. – Küldetésünk Borsod, főleg Miskolc kistérsége lakosságának hiteles tájékoztatása közszolgáltatásképpen, emellett kereskedelmi és szórakoztató tartalmak gyártása, stratégiai területek elemzése kulturális, közéleti, politikai, sport, gazdasági és tudományos területen. Termékkínálatunkban szerepelnek a harminchat éves Miskolc TV műsorai, a print, ami hetilap formájában jelenik meg szombatonként minden miskolci család otthonában, összesen hetvenötezer példányban, valamint a kor kihívásainak megfelelő netes felület 0-24 órában. Büszke vagyok a három terület szimbiózisára – mondta az ügyvezető, aki hozzátette, mindegyik szolgáltatás ingyenes. – Négy divíziót hoztam létre, amik alapján a média, a gazdasági, a technikai és az értékesítési terület működik.

Hatvani Olivér elmondta, a cég fő zászlóshajója a médiadivízió, ami a híreket szállítja, a gazdasági terület a törvényes működést teszi lehetővé, a technikai divízió kellő felkészültséggel biztosítja a műsorkészítés és újságírás hátterét, valamint az értékesítési terület külsős cégekkel tart kapcsolatot, amiknek hirdetési felületet biztosít, hogy a gazdasági feltételeket megteremtse a működéshez.

Szolgáltatásaik révén minden korosztály megtalálhatja az érdeklődési körének leginkább megfelelő tartalmat, valamint a város és környékének híreiről, programjairól is tájékozódhat.

A lapot a társaság székhelyén működő grafikai stúdióban állítják össze a felelős szerkesztő személyes irányítása mellett.

A Miskolc TV munkatársai egyedi megrendelések alapján reklámspotokat és imázsfilmeket, a Miskolci Napló és a minap.hu munkatársai pedig akár kiadványokat is elkészítenek külsős megbízások alapján.

A cég üzemelteti a Miskolc frekventált pontjain található LED óriáskivetítőket is, melyek napi frissítésű, helyben gyártott, informatív tartalmakat sugároznak, ugyanakkor sok esetben egyedi rendezvények alapjául is szolgálnak.

A MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. mára olyan médiaközponttá vált, mely országosan is vezető szerepet tölt be a helyben és regionálisan működő médiavállalatok között.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.