Ugrás a tartalomra

"Ezt a szakmát szeretni kell!" – elismerték a MIVÍZ munkatársát

Létrehozva
Szarka Zoltán Víz Világnapi Emlékérmet vehetett át a szeptember 27-ei Országos Víziközmű Konferencián.
Kép
Szarka Zoltán. Fotó: Mocsári László

Rangos díjjal ismerte el a Magyar Víziközmű Szövetség a MIVÍZ Kft. szolgáltatási osztályvezetőjét. Szarka Zoltán a Víz Világnapi Emlékérmet vehette át ágazatuk legnagyobb rendezvényén, az Országos Víziközmű Konferencián, melyet szeptember utolsó napjaiban tartottak meg Egerben.

Szarka Zoltán huszonöt éve dolgozik a szakmájában, az elmúlt évtizedekben bejárta a szamárlétrát: 1996-ban a Borsodvíz hálózatszerelőjeként kezdte, dolgozott műszaki előadóként, művezetőként, üzemvezetőként és üzemigazgatóként is. A MIVÍZ-hez 2018-ban került, ahol először szennyvíztisztítási csoportvezető volt, de még abban az évben kinevezték szolgáltatási osztályvezetőnek.

Kép
A díjátadó pillanata, Fotó: Magánarchívum

A szakember a minap.hu-nak elmondta, a szakma szeretetét édesapjától örökölte, már középiskolától tudatosan készült hivatására, melyet a mai napig is alázattal végez.

- Én második generációs vízműves vagyok, édesapám is több mint negyven évet töltött el ebben a szakmában, talán ő fertőzött meg, hiszen már gyerekkoromban többször elvitt magával nyaranta csőtörésekhez. Sároskodni, vizeskedni gyerekként az nagy élmény volt, talán ez fogott meg. Az biztos, hogy a középiskolai tanulmányaimat ennek a szakmának a megismerésével kezdtem, és mai napig is örömmel űzöm ezt – mesélte.

Kép
Fotó: Mocsári László

Saját bevallása szerint számára a lakosság szolgálatában lenni, és értük önzetlenül dolgozni a legnagyobb dolog és nap, mint nap felemelő érzés. „Ezt a szakmát szeretni kell ahhoz, hogy igazán hosszú időn át jól tudjuk végezni" – zárta Szarka Zoltán.  

Ez is érdekelhet

Szeles időnk lesz, jöhet pár zápor, zivatar
Miskolc
Itt van az ősz, itt van újra?
Fontos változás a forgalmi rendben a 26-oson – erre figyeljen!
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.