Ugrás a tartalomra

Fiatalságukat idézte fel a száztíz éves zenekar

Létrehozva
Idősek Hava címmel szervezett programsorozatot a MESZEGYI ellátottjainak. Szerdán a Perecesi Bányász Fúvószenekar játszott a szépkorúaknak az Őszi Napsugár Otthonban.
Kép
Fotó: Parai Roland

Október az idősek hónapja, ebből az alkalomból több rendezvényt is szervezett a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) a tagintézményeihez kapcsolódó idősklubok résztvevőinek és az otthonokban lakóknak. 

Kép

Gúr Péter Attila igazgató elmondta, a pandémia mindannyiukat megviselte. – A közösségi érzést próbáljuk visszaadni prózai és zenés programjainkkal, amik jó hatással vannak az ellátottjainkra. A hónapra szerveztünk még kirándulást és szüreti mulatságot is. Emellett pedig meg fogjuk ünnepelni az Őszi Napsugár Otthon fennállásának ötvenedik évfordulóját – tette hozzá az igazgató. – A szociális segítő munka lényege, hogy partneri kapcsolatban legyünk az ellátottakkal, ez egy bizalmi kapcsolat, amiben törekszünk az őszinteségre. Ez az alapja ugyanis a közöttünk folyó együttműködésnek. Nekünk fontos, hogy ők boldogok legyenek, és hasznosan, tartalmasan töltsék el mindennapjaikat. 

Kép

Rékai Jánosné köszöntötte a nagy teremben összegyűlt közönséget az ünnepségen. – A most száztíz éves Perecesi Bányász Fúvószenekarhoz képest minden szépkorú ifjú. Az együttes egy kifejezetten nekünk összeállított műsorral készült, hogy együtt fiatalodjanak a hallgatósággal – mondta az intézményvezető. 

Kép

Zsofcsák Leventéné szerint nagyon jó itt lenni. – Az idősek hónapja nagyon felemelő nekünk, mert végre újra együtt lehetünk. A Covid alatt nagyon sok segítséget kaptunk az összes itt dolgozótól, ezért létrehoztunk egy olyan falat, amire kitettük köszönetünket. Egész idő alatt ők tartották bennünk a lelket – mondta, majd hozzátette, a programsorozat lehetőséget adott neki arra, hogy egy hosszú verset is elmondjon. – Apait-anyait beleadtam, mert nagyon szeretek verselni.

Kép

A zenekar a hagyományos fúvószene mellett örökzöld slágereket és musical-eket is játszik. Tagjai között van Gecse Attila lelkész, aki hetente jár az otthonba. – Szeretnénk visszarepíteni közönségünket fiatalságukba, egy olyan régi rendezvény hangulatát felidézve, ahol fúvószenekar szólalt meg – mondta a zenész.

Ez is érdekelhet

Miskolcon játszik a férfi válogatott
MiskolcSport
Kosárlabda: hamarosan diósgyőri csemege vár a sportág kedvelői számára.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni kedden Miskolcon
Miskolc
A Papszer utcát a hétfői csőtörés miatt ideiglenesen lezárták, de más helyszíneken is megváltozott forgalmi és parkolási rendre kell számítani.
Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.