Ugrás a tartalomra

Már buszjegyért sem kell kimozdulni az Egyetemvárosból

Létrehozva
Az MVK Zrt. legújabb fejlesztése, hogy automaták kerülnek ki a város 20 pontjára. A forgalmas csomópontokban elhelyezett gépek tehermentesítik az ügyfélszolgálatot és a buszsofőröket, illetve az utasok is könnyebben vehetik meg jegyeiket, bérleteiket. Az első masinát szerdán, az Egyetemvárosban adták át.

Az Egyetemváros A4-A1 épület közötti átjáró földszintjén – a rácsos büfénél – kihelyezett jegy- és bérletautomata átadóján Szopkó Tibor alpolgármester elmondta, hogy bár az MVK Zrt. nehéz anyagi helyzetben van, előre kell menekülni: „fejlesztésekkel a jövőbe kell invesztálni” – mint fogalmazott. Ezek egyike a szerdán átadott automata, amely megkönnyíti majd az utasok életét, emellett utalt a beszerzendő elektromos buszokra is.

Kép
Fotók: Mocsári László

A masinát érintő projekt részleteit Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója ismertette. A vállalat értékesítési ága idejétmúlt, ezért több fázisban újul meg a szolgáltatás. Először bevezették a hőpapíros megoldást használó, elektromos pénztári rendszert, a folytatás része az a 20 automata, amelyeket a város forgalmas pontjain helyeznek el a szakemberek.

A könnyen kezelhető automatából jegyet vagy bérletet lehet vásárolni, bankkártyás fizetés mellett. „Mindez a teljes körű elektronikus jegyrendszer felé visz minket” – fogalmazott a vezérigazgató. Végezetül hozzátette, hogy az Egyetemváros után a Miskolc Plazaban, a Búza téri és a Repülőtéri autóbusz-állomáson, továbbá 6 forgalmas villamos- és 10 buszmegállóban vagy környékén helyezik ki a masinát.

Kép

A Miskolci Egyetem nevében M. Szűcs Péter kommunikációs és beiskolázási igazgató mondott köszönetet a lehetőségért. Felidézte, hogy egy korábbi fórum során felmerült az igény a helyszíni jegy- és bérletvásárlásra, ami most teljesült is. Ez megkönnyítheti a jelenléti oktatással visszatérő több ezer ember életét.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.