Ugrás a tartalomra

Ismét van tornacsarnoka az Avasinak

Létrehozva
A beruházás csaknem 380 millió forintos kormányzati támogatás segítségével valósult meg.
Kép
Hétfőtől újra benépesül az Avasi tornacsarnoka. Fotó: Parai Roland

 
Ünnepélyes keretek között adták át pénteken az Avasi Gimnázium teljesen felújított tornacsarnokát, így három év után hétfőtől ismét az intézmény falain belül tudják megoldani a testnevelésórákat. 

Az eseményen előbb Miklós Tamás igazgató szólt, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki segítségükre sietett. „Tornacsarnokunk segítségével és kiváló sportpedagógusaink hozzáadott értékével a sport területén is jeleskedtünk. Eredményeink magunkért beszélnek több sportágban, így a röplabda, kosárlabda, az atlétika és a torna szakágakban – indokolta, hogy miért volt szükség arra, hogy mielőbb használatba vehessék a létesítményt. 

Kép
Miklós Tamás, László István, Csöbör Katalin, Maruzsa Zoltán és Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese vágta át a nemzeti színű szalagot.

Problémás volt

Az Avasi Gimnázium tornacsarnoka 1985-ben készült el. Nem sokkal az átadást követően már statikai problémák merültek fel, ezért korrekciós helyreállítást végeztek 1988 szeptembere és 1989 júliusa között, a hibákat azonban csak részben korrigálták. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, három évvel ezelőtt, 2018 októberében egy lehajtható kosárpalánk felszerelése közben derült ki, hogy a tetőszerkezet életveszélyes. A szakértői vélemények tükrében a Miskolci Tankerületi Központ a létesítmény átmeneti bezárása mellett döntött. László István tankerületi vezető úgy fogalmazott, a csarnok újbóli használhatóvá tétele rendkívül komplex feladat volt. 

- Több szakember dolgozott együtt hónapokon át annak érdekében, hogy a megroggyant tető megmentésére megoldást találjanak, de végül kiderült, ez nem lehetséges. Ezt követően azonnal elkezdődött az új tető tervezése, ez a munka több mint hétmillió forintba került, amit a tankerület saját forrásból biztosított. Amikor viszont kiderült, hogy az új szerkezet elkészítése több százmillió forintot emészt fel akkor segítséget kellett kérjünk, hiszen ezt már nem tudtuk finanszírozni – mondta. 

A Klebersberg Központot és Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt is kérték: segítsen megoldani az Avasiban kialakult nehéz helyzetet. A politikus az átadáson úgy fogalmazott, első pillanattól kiemelten foglalkozott az üggyel. „Korábban úgy fogalmaztam, az avasi városrész, a gimnazisták, a környékbeli lakók nem maradhatnak tornacsarnok nélkül, ezért hosszú ideig lobbiztam azért, hogy a beruházáshoz szükséges 380 millió forint rendelkezésre álljon. Nagy öröm számomra, hogy sikerrel jártunk, és hétfőtől egy szép és biztonságos létesítményben folytatódhat az avasis sportélet” – hangsúlyozta. 

Kép
Az Avasi Gimnázium főhomlokzata. Fotó: Parai Roland

Nem volt kérdés

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kijelentette, sem számára, sem a kormány számára nem volt kérdés, hogy segíteni kell a nagy múltú Avasi Gimnáziumon. „Egy életveszélyes, használaton kívüli tornacsarnok a lehető legrosszabb, hiszen bár elvileg van, gyakorlatilag még sincs. A tervezés és az építkezés idején bizonyára nagy nehézséget jelentett a pedagógusoknak és a diákoknak a mindennapos testnevelés megoldása. Éppen ezért kezeltük prioritásként, hogy mielőbb elkészülhessen az új tornacsarnok” – jelentette ki az államtitkár, aki köszönetet mondott az elmúlt években tanúsított türelemért az intézmény közösségének. 

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.