Október 14-én, csütörtökön reggel 7 órától előreláthatólag november 4-ig a Szinvapark bevásárlóközpont előtti területen egy daru dolgozik majd, ezért a Szinvapark megállóhely a Vörösmarty utca irányába 50 méterrel odébb kerül. A megálló-áthelyezés a 24-es, a 32-es, a 45-ös és a 28-as autóbuszjáratokat érinti.
Áthelyezik a buszmegállókat
Létrehozva
Csak ideiglenesen és csak egy helyen, a Szinvaparknál változik a tömegközlekedés.
Ez is érdekelhet
Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.