Ugrás a tartalomra

MIHŐ: több mint ötven éve a lakosság szolgálatában

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. tizenöt éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a cégcsoporton belül a MIHŐ, Miskolci Hőszolgáltató Kft. munkáját ismerhetik meg az olvasók.

Az ország egyik legnagyobb távfűtési rendszerét üzemelteti a MIHŐ, ezáltal közel 32 ezer miskolci háztartás és ezer intézmény fűtés- és melegvíz-szolgáltatásáról gondoskodik folyamatosan, a hét minden napján. Továbbá – az önkormányzat megbízásából – részben ellátja a Holdingnak és tagvállalatainak, az önkormányzatnak és intézményeinek energiagazdálkodással összefüggő feladatait. Jelenleg közel kétszáz munkavállaló dolgozik a társaságnál.

– A miskolci távhőszolgáltatás története 1969-ig nyúlik vissza, azóta sokat fejlődött a szolgáltatás mind műszakilag, mind nagyságát tekintve. Néhány dolog azonban változatlan maradt – mutatott rá Korózs András ügyvezető. – Sikeres működésünk alapja a dolgozók hozzáértő munkája, szakmai tapasztalata. Ugyanakkor elengedhetetlen a jövő szakembereinek képzése, hiszen a fiatal munkaerő a biztosíték arra, hogy folyamatosan a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújthassuk ügyfeleink számára. Ezért rendszeresen együttműködünk a Miskolci Egyetemmel és a Kós Károly-iskolával. Az oktatótermünkben interaktív módon mutatjuk be a távfűtés működését a diákok számára.

Kép
Korózs András a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok rangadóján; Fotó: Mocsári László

De már a legfiatalabbak szemléletformálását, környezettudatosságra való nevelését is fontosnak tartják, ezért több mint tíz éve együttműködnek a Mesevár Óvodával.

– Fontos, hogy ügyfeleinket a kor igényeinek megfelelő módon, pontos és naprakész információkkal lássuk el, ezért személyes ügyfélszolgálati irodánkon túl online ügyintézési felületeket is biztosítunk. Az ő kényelmüket szolgálja továbbá a csekkes számlákon feltüntetett QR-kód, valamint a MISZÁMLA online díjfizető felülete is.

Az ügyvezető hangsúlyozta, Miskolc és a MIHŐ elkötelezett a környezetvédelem iránt. – Közel tizenöt éve kezdtünk el zöldenergiával dolgozni, és ma már a városi távfűtés csaknem 60 százalékban megújuló energián (geotermia, biomassza és depóniagáz) alapul. Környezetbarát fejlesztéseinknek köszönhető, hogy Miskolcon éves szinten 26 millió köbméterrel kevesebb földgázt égetnek el, ami azt eredményezi, hogy több mint 50 ezer tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.

Az elmúlt évtizedben több nagyfogyasztó – kórházak, gimnázium, színház, a DVTK Stadion, az Ellipsum – csatlakozott a távhőrendszerre, tovább növelve a városban a zöldenergiával fűtött épületek arányát. A MIHŐ összesen száz kilométer vezetékhálózatot üzemeltet, az új csatlakozások, távhővezeték-párok kialakítása mellett kiemelt feladatnak tekintik a meglévő, elöregedett távhővezetékek korszerűsítését is.

Kép
A Csermőkei úti beruházás; Fotó: Beregi László

– A jelenlegi projektjeink közül kiemelkedő a Papszer és a Csermőkei út menti távhővezeték-szakaszok korszerűsítése. Összesen közel nyolcszáz méter vezeték újul meg mintegy 450 millió forintból. Ez azonban csak csepp a tengerben, hiszen a lassan ötvenéves távhővezeték-hálózat folyamatosan romló állapotot mutat, ami az üzembiztonságot csökkenti – mondta az ügyvezető, hozzátéve: saját erőforrásból kisebb léptékben képesek csak cserélni a vezetékeket a legszükségesebb helyeken. Várják azokat a pályázati kiírásokat, amikből elvégezhetik a körülbelül huszonöt kilométeres hosszúságú vezetékek rekonstrukcióját.

– Egy távhőrendszer akkor jó, ha energiahatékonyan és környezetkímélő módon működik. Mára a miskolci rendszer is ilyen, ennek elismeréseként a MIHŐ 2017 óta jogosult a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége által létrehozott minőségi védjegy, a Távhő Ökocímke használatára – emlékeztetett Korózs András.

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.