Ugrás a tartalomra

A Miskolci Nemzeti Színházban zárult az ’56-os emlékezés

Létrehozva
Ünnepi műsor várta a közönséget a színházban október 23. estéjén. A hivatalos városi programsorozat utolsó elemeként itt zárult az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulójának miskolci emléknapja.

A színészek a háttérben játékra készen, csendben ülték végig Veres Pál polgármester ünnepi beszédét. A városvezető Bibó István szavait idézte: „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”.

Preview Image
Képgalériánk az ünnepi előadásról; Fotók: Mocsári László

Ahogyan azok sem féltek, akik 65 évvel ezelőtt együtt vonultak szemközt a pusztulással, az elnyomókkal Miskolc és Magyarország utcáin – folytatta. Ahogy a nap folyamán korábban, ezúttal is az összefogás fontosságát hangsúlyozta a városvezető: „mi is együtt emlékezzünk rájuk 65 évvel később, félre téve nézetkülönbségeinket, vitáinkat, ideológiai-politikai torzsalkodásainkat”.

„Csak akkor győzhetünk, csak akkor akadályozhatjuk meg, hogy önkény újra meg újra erőre kapjon, csak akkor maradhatunk meg szabadnak, ha összefogunk. Ha a szabadság szeretete és a szeretet szabadsága vezet mindannyiunkat.” – összegezte gondolatait, majd hozzátette: „Csak így emelhetjük fel hazánkat: együtt, közösen. Legyen ez ma nekünk 1956 üzenete!”.

Kép

A Miskolci Nemzeti Színház színművészei és fiatalok közösen készültek műsorral, amely Nagy Attila kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész emlékein keresztül elevenítette fel a történéseket.

1956 októberében nagy szerepe volt abban a fiatal művésznek, hogy Miskolcon nem uralkodott el az erőszak. Cserébe 12 év börtönt kapott a rendszertől, amelyből 1961-ben amnesztiával szabadult. Mellszobra ma a színház művészbejárója előtti teret díszíti.

A műsor visszanézhető a Minap.hu Facebook-oldalán, ide kattintva.

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.