Ugrás a tartalomra

Tizenhat ország delegáltjai látogattak Miskolcra

Létrehozva
Egy európai szintű projekt részeként ismerhették meg vasárnap Miskolc értékeit a vendégek. A Bükkszentkereszt önkormányzata által generált program célja az egész régió alapvető bemutatása, hogy a delegáltak hazatérve hírét vigyék a látottaknak és a jövőben többedmagukkal visszatérjenek ide.

Vasárnap délelőtt a miskolci városházán folytatódott annak a 16 országból érkezett 32 delegáltnak a turisztikai túrája, akik Bükkszentkereszt szervezésében a régióval ismerkednek. Veres Pál polgármester a közgyűlési teremben fogadta őket a város szimbólumait viselő ajándékokkal, illetve egy rövid bemutatkozással, Miskolc értékeit kiemelve.

Kép
kistérségek polgármesterei városháza
Fotók: Mocsári László

A földrajzi jellemzők mellett elhangzott, hogy a megyeszékhely kiemelkedő gazdasági-turisztikai és oktatási szerepet tölt be a régióban. Szó esett a kulturális és a gasztronómiai vonzerőről, a kikapcsolódási lehetőségekről és a gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolatokról is. „Kívánom, hogy érezzék magukat nagyon jól és vigyék jó hírünket!” – zárta gondolatait Veres Pál.

Miskolc csupán vasárnap volt a házigazda, alapvetően Bükkszentkereszt meghívására érkeztek a régióba a vendégek. Solymosi Konrád Ferenctől, a település polgármestertől megtudtuk, hogy a 32 látogató többek között Máltáról, Ciprusról és Németországból érkezett ide.

„A projekt célja, hogy megmutassuk: Magyarország ugyanúgy értékes tagja Európának, mint bárki más” – összegezte, majd hozzátette, olyan különlegességeket mutatnak meg a vendégeknek, amelyek ezt tükrözik. Miskolcon ilyen például a Miskolctapolca Barlangfürdő vagy a borkóstolás a kisavasi pincesorokon, de meglátogatják mások mellett a Regéci várat és a tarcali Áldó Krisztus szobrot is.

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.