Ugrás a tartalomra

Adómentességet kérnek, hogy zavartalan legyen a vízszolgáltatás

Létrehozva
Kezdeményezheti a közművezetékek adójáról szóló 2012-es törvény módosítását az Országgyűlésnél Miskolc városa – amennyiben a csütörtöki közgyűlésen megszavazzák a Velünk a Város frakció előterjesztését.
Kép
Fotó: Beregi László

Újabb lépést tesznek a miskolci „vízbomba” hatástalanításában – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Hegedűs Andrea. A Velünk a Város önkormányzati képviselője felelevenítette: először még szeptemberben hívták fel arra a figyelmet, hogy Miskolc víz- és szennyvízhálózata elöregedett, régi a csőhálózat, megérett a cserére.

– A folyamatos csőtörések a szennyvíz esetében a környezetet, az elfolyó ivóvíz pedig a lakosság pénztárcáját terheli – mutatott rá a politikus.

A probléma forrása az, hogy 2012-ben bevezették a közművezetékek adójáról szóló törvényt, ami megszabja, hogy egy szolgáltatónak mennyit kell fizetnie az államnak a vezetékek métere után. A MIVÍZ éves szinten mintegy 180 millió forinttal adózik. Ez a közgyűlési előterjesztésben leírtak szerint 2019-ben már közel 260 millió forintos mínuszt eredményezett a szolgáltatónál. Ráadásul lehetetlenné teszi a karbantartás, a korszerűsítés zavartalan elvégzését.

– Kérjük a közgyűlés támogatását, hogy az önkormányzat élhessen felterjesztési jogával, amiben a törvény módosítását kérjük. Ez a MIVÍZ hatékony működését segítené elő. A szolgáltató ma már nemcsak a természeti elemekkel, hanem a kormány adópolitikájával is szélmalomharcot vív. Meg kell állítani a szolgáltatók bevételeinek kiesését, amit az állam sem kompenzál. Valódi rezsicsökkentést szeretnénk – zárta a tájékoztatót Hegedűs Andrea.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.