Ugrás a tartalomra

Újabb „figyelő szemeket" nyit a város

Létrehozva
A Miskolci Önkormányzati Rendészet által üzemeltetett kamerarendszer bővítése is szerepel a csütörtöki közgyűlés napirendjei között.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Az előterjesztés négy új kamera telepítéséről szól, amiket a szabálysértési cselekmények szempontjából frekventált helyekre helyeznének ki. Ezek közül kettő a Centrum áruház keleti oldalát figyeli majd, ahonnan rendszeresen több bejelentés érkezik a rendfenntartó szervekhez közterületi italozásról, és ehhez kapcsolható, közösségellenes magatartást tanúsító személyek zaklató viselkedéséről.

– A kamerák telepítése által gördülékenyebbé válik a szabálysértők beazonosítása, és a berendezések fontos szerepet töltenek be a bűnmegelőzésben is – indokolta a telepítés szükségességét Badány Lajos alpolgármester, aki elmondta, további beavatkozást igényel a megfigyelőközpont monitorjainak korszerűsítése is.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Az előző városvezetés által – feltételezhetően takarékossági szempontok alapján – beszerzett, kereskedelmi célú képernyők mára egymás után hibásodnak meg, cseréjük tovább nem halasztható. A tervezett beruházás keretében huszonhat ipari kivitelű monitort szeretnénk felszerelni, amik alkalmasak lesznek a folyamatos működés biztosítására. Elsődleges célunk a miskolciak biztonságérzetének növelése, a közterületen elkövetett, és a lakosság körében okkal megbotránkoztatást keltő cselekmények visszaszorítása: az ehhez szükséges technikai feltételek bővülnének a fejlesztés során. Mindemellett elsődleges fontosságú a rendvédelmi szervek hatékony intézkedése. Úgy vélem, ebben együttműködő partnerre találtunk az újonnan kinevezett rendőrfőkapitány személyében is – fogalmaz az előterjesztés kapcsán Badány Lajos.

A négy új kamerát a következő helyszínekre tervezik telepíteni:
1. Centrum Áruház „északkeleti” lépcsőház
Megfigyelt terület: Az áruház keleti oldalának környezete, Széchenyi utca
2. Centrum Áruház „délkeleti” lépcsőház
Megfigyelt terület: Az áruház keleti oldalának környezete, Széchenyi utca, Szűcs S. utca, Pecze köz
3. Búza téri MVK pályaudvari épület
Megfigyelés terület: az MVK pályaudvari épület keleti oldala
4. Repülőtéri MVK végállomás épülete
Megfigyelési terület: Repülőtéri MVK végállomás épület déli oldala

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.