Ugrás a tartalomra

Kutyabarát? Segítsen, mint ahogy mi is tettük!

Létrehozva
Hétvégén tartja százötvenedik nyílt napját a Miskolci Állategészségügyi Telep a Fonoda utca 16. szám alatt. A MIKOM Nonprofit Kft. több mint harmincezer forint értékben támogatta a menhelyet.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemelteti azt a telephelyet, ahol hatvanegy kutyus és tizennégy cica várja örökbefogadó gazdáját most szombaton délelőtt 10-től délután 2 óráig. Bernáthné Nyitrai Tímea elmondta, nagy segítség nekik minden adomány, de már az is, amikor a nyílt napokra eljönnek az emberek. – Védenceink már alig várják, hogy kijöhessenek ilyenkor egy kis sétára, tudják, a kutyabarátok megszeretgetik őket, mi pedig abban bízunk, haza is viszik, és felelősségteljes gazdáik lesznek – mondta a megbízott telepvezető-helyettes, aki elárulta, nem altatnak, ráadásul más menhelyekkel ellentétben nem is mondhatnak nemet a befogadásra. 

Kép

A Miskolci Állategészségügyi Telep évek óta együttműködik a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvánnyal, aminek önkéntesei fogják be a kóbor ebeket. – Márciusban megállapodást kötöttünk a Városgazdával, feladatunk közé tartozik, hogy befogadó szervezethez juttassuk az ide bekerült állatokat – mondta el Sztojev-Angelov Ilona kuratóriumi tag.

Kép

Mag Dóra, a Miskolc Televízió szerkesztő-riportere kutyatulajdonos is. – Nagyon fontosnak tartom, hogy segítsünk főleg a menhelyen lévő kutyáknak. Kiváló kezdeményezésnek tartom a cégen belüli gyűjtést, amihez szerintem mindenki csatlakozott – mondta. 

A MIKOM Nonprofit Kft. nem első alkalommal nyújt segítséget, évente többször is felmerül az igény, hogy tegyünk a rászorulókért.

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.