Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A lillafüredi kisvasút

Létrehozva
A régi felvételen a Lillafüredi Állami Erdei Vasút egyik szerelvénye látható még egy régi gőzmozdonnyal, amint éppen a Lillafüred megállóhely felé tart.
Kép

A lillafüredi kisvasúttal néhány hete foglalkoztunk már egy képeslap kapcsán. A LÁEV története 1920-ra nyúlik vissza, eredetileg az első világháború után teherszállító vasútként üzemelt, és elsősorban a Bükkben található faanyagokat szállították vele. Néhány évvel később a kisvasút már személyszállításra is alkalmas volt, és évtizedeken keresztül a teherszállítás mellett párhuzamosan személyszállító vasútként is üzemel. A fővonal mindössze kilenc hónap alatt készült el, aztán 1926-ig három szárnyvonal – a kerekhegyi, a ládi és a parasznyai – is megépült. Azt már korábban is írtuk, hogy 1927-ben a Palotaszálló építése miatt az 116 – 121 szelvények között jelentős pályakorrekció történt. A szerelvény ezen az új szakaszon halad a régi és az új felvételen is.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.