Ugrás a tartalomra

A doni hősökre emlékeztek

Létrehozva
A Szemere kertben található doni kopjafánál tartott halottak napi megemlékezést kedden délután a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportja.

Preview Image
Megemlékezés a Szemere-kertben Juhász Ákos képgalériája

Az 1942-es, doni áttörésnél csaknem harmincezer magyar katona halt meg, tízezrek estek fogságba. Az ellenséges támadásban felmorzsolódott 2. Magyar Hadseregben sok borsodi, miskolci katona is harcolt, rájuk emlékeztek az összegyűltek Gubala Róbert római katolikus plébános és Szabó Sándor református lelkipásztor vezetésével.

Az esemény végén Miskolc képviseletében Badány Lajos alpolgármester emlékezett koszorúval a hősökre, őt pártok és civil szervezetek képviselői követték.

A Szemere-kertben található kopjafát, pontosabban annak elődjét 1991-ben állították fel, ezt két évtized alatt az idő vasfoga kikezdte. A jelenlegi alkotást Szondy Sándor, fafaragó, népi iparművész és Litwin József iparművész készítette el, és 2013 májusában, a Hősök napján avatták fel.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.